Pesti Srácok

Két évre ítéltek terrorizmus finanszírozása miatt egy kurd házaspárt Szegeden

Két évre ítéltek terrorizmus finanszírozása miatt egy kurd házaspárt Szegeden

Két év börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék csütörtökön egy kurd házaspárt, amelynek tagjai korábban évekig a Kurdisztáni Munkáspárt (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK) kötelékében szolgáltak.

A bíróság a vádlottakat terrorizmus finanszírozásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett a házaspárt nyolc évre kiutasította Magyarország területéről. A vádlottak leghamarabb büntetésük felének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra, így a letartóztatásban töltött időt beszámítva erre már lehetőség is van. A férfi 2009-ben csatlakozott önkéntesen az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett PKK-hoz, és logisztikai feladatokat látott el. 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol már az YPG (Kurd Népvédelmi Egységek, Yekiyen Parastina Gel) tagjaként végzett hasonló munkát.

Az Iránban kurd nemzetiségűként született nőt 2010-ben, 15 évesen szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitték Irakba, ahol a harcoló csapatok katonanőinek fogadása és szállítása volt a feladata. 2014-ben szintén áthelyezték Szíriába, ahol az YPG egyenruháját viselve végzett logisztikai feladatokat. A vádlottak Szíriában ismerkedtek meg. 2015 augusztusában elhatározták, hogy nem szolgálnak tovább, szeretnének új életet kezdeni és összeházasodni. Annak ellenére, hogy a PKK retorzióval fenyegette a távozókat, elszöktek, Irakban összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével eljutottak a magyar határhoz, ahol 2017. december 6-án, a tranzitzónában menedékjogot kértek. A vádlottakat tavaly március 7-én vették őrizetbe.

Bathó Nikolett bíró az indoklásban kifejtette: az nem vitatható, hogy a vádlottak csatlakoztak a PKK-hoz. Mindketten öt évet töltöttek a PKK, illetve az YPG kötelékében. Bár érte őket fenyegetés, ami akadályozta őket abban, hogy elhagyják a szervezetek táborait, ám amikor mégis megszöktek, sem őket, sem családjukat nem érte retorzió. A vádlottak fiatal kora, az általuk végzett tevékenység jellege és az őket érő fenyegetések miatt a bíróság lehetőséget látott arra, hogy az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény miatt törvényi minimumot meg sem közelítő büntetést szabjon ki. Az ügyészség az ítéletet elfogadta, a vádlottak és védőik három nap gondolkodási időt kértek. A bíróság megszüntette a vádlottak letartóztatását.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.