szabadságvesztés
Magyarok Nyilai: tizenhét év fegyházra ítélték Budaházy Györgyöt (Videóval frissítve!)
Tizenhét év szabadságvesztésre ítélte az úgynevezett Magyarok Nyilai-perben Budaházy Györgyöt a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék. A másodrendű vádlott tizennégy évet, míg a harmadrendű terhelt tizenöt évet kapott. Budaházyt és két társát még az indokolás előtt letartóztatta, az ítélet miatt feldühödött hallgatóságot pedig kizavarta a teremből az eljáró bíró. A törvényszék azért hozott ilyen súlyos ítéletet, mert bizonyítottnak találta a bűnszervezetben elkövetett terrorcselekmények vádját. Cikkünket frissítjük, továbbá a későbbiekben videós összeállítással is jelentkezni fogunk!Büntetőtáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték Navalnijt
Letöltendőre változtatta kedden az illetékes moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést.Kilenc évre ítéltek el egy amerikai diákot Oroszországban
Kilencévi szabadságvesztésre ítélték csütörtökön hivatalos személy elleni erőszak címén Moszkvában Trevor Reedet, az Észak-texasi Egyetem diákját, volt tengerészgyalogost.A Kúria fenntartotta a lúgos orvos tizenegy éves szabadságvesztését
A Kúria fenntartotta a barátnőjét lúggal leöntő orvos korábban jogerősen kiszabott tizenegy éves szabadságvesztés-büntetését, az eljárás során nem sérült a védelem joga, a bűnösség és a kiszabott büntetés vizsgálata teljes körben megtörtént – olvasható a legfelsőbb bírói fórum honlapjára csütörtökön feltett közleményben.15 évig börtönben marad a sólyi kislány kamasz gyilkosa
Jogerősen 15 év szabadságvesztésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a fiatalkorú fiút, aki 2018 májusában megölt egy nyolcéves kislányt Sóly határában – közölte a táblabíróság szóvivője.Egy hajléktalan felgyújtásával gyanúsítják a rettegett rendőrgyilkos, Soós Lajos korábbi bűntársát
Két - egy 12 és egy 16 évvel ezelőtt elkövetett - gyilkosságot derített fel a rendőrség - jelentette be Petőfi Attila, a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Információink szerint az egyik emberölést, egy hajléktalan felgyújtását a később halálra ítélt brutális rendőrgyilkos, Soós Lajos korábbi bűntársa követte el.Az EP megszüntette Oriol Junqueras volt katalán alelnök képviselői mandátumát – felkészül Carles Puigdemont és Antoni Comín
Megszüntette Oriol Junqueras volt katalán elnökhelyettes képviselői mandátumát az Európai Parlament (EP) – jelentette be David Sassoli, a testület elnöke pénteken. Figyelembe véve a spanyol választási bizottság és legfelsőbb bíróság határozatait, Oriol Junqueras megbízatása 2020. január 3-án megszűnt az Európai Parlamentben. Az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján az EP köteles haladéktalanul tudomásul venni a tagállamok igazságügyi hatóságainak végleges határozatait – írták a kiadott sajtóközleményben. Sassoli emellett felszólította a spanyol hatóságokat, hogy mielőbb közöljék a Junquerast váltó új képviselő nevét. Kezdeményezi Carles Puigdemont volt katalán elnök és leváltott kormányának egykori egészségügyi tanácsosa, Antoni Comín képviselői mentelmi jogának felfüggesztését az EP-nél a spanyol legfelsőbb bíróság – olvasható a pénteken kiadott határozatban.Jogerős: öt és fél évet kapott a Zuglóban bekokainozva gázoló nő
Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Fővárosi Törvényszék azt a nőt, aki három esztendeje kokain hatása alatt halálra gázolt autójával egy idős embert Zuglóban, egy gyalogátkelőn. A Török Klára Petrával szemben kiszabott határozat jogerős, a vádlott azonban nem jelent meg annak kihirdetésén. A bíróság kisebb módosításokkal hagyta helyben az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság által januárban meghozott döntést, és nem találta alaposnak sem a védelem, sem a vád fellebbezéseit az ügyben. A törvényszék egyértelművé tette: az igazságügyi szakértői jelentések alapján nem kétséges, hogy a vádlott a baleset előtt fogyasztott kokaint, ami nagyban befolyásolta képességeit az autóvezetésre.Elítélték az Üllői úton rendőrök halálát okozó, ittasan vezető sofőrt
Három év nyolc hónap börtönre ítélte szerdán a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság a három esztendeje ittasan két rendőr halálát okozó sofőrt, aki az Üllői úton okozott balesetet. A harminchat éves férfit az ügyészi indítvánnyal megegyezően halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és négy rendbeli veszélyhelyzetet előidéző személy által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt marasztalták el, mivel a vétkes sofőr a karambol után elhagyta a helyszínt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Fővárosi Főügyészség vezetője.Ajánljuk még