Pesti Srácok

Louisiana állam demokrata kormányzója is aláírta a legszigorúbb abortusztörvényt

Louisiana állam demokrata kormányzója is aláírta a legszigorúbb abortusztörvényt

Az abortuszt a terhesség hatodik hetétől megtiltó törvényt írt alá Louisiana állam demokrata kormányzója, John Bel Edwards, csatlakozva lépésével az Egyesült Államok több más közép-nyugati és déli államának konzervatív vezetőjéhez.

John Bel Edwards a demokrata párti kormányzók közül elsőként iktatott be az abortuszt tiltó törvényt, s ezzel kiváltotta párttársainak haragját. Aláírásával Louisiana lett - Mississippi, Kentucky, Ohio és Georgia után - az Egyesült Államok ötödik olyan állama, amely a magzat első szívdobbanásától tiltja a művi terhességmegszakítást. Alabama ennél is messzebb ment, törvényen kívül helyezve gyakorlatilag minden abortuszt. Mindegyik jogszabályt idén fogadták el. Mint arról már korábban írtunk (ITT), a louisianai törvény nem tesz kivételt sem a nemi erőszakból, sem a vérfertőző kapcsolatból fogant terhességgel, viszont egyelőre nem korlátozza az államban működő három abortuszklinika tevékenységét.

Hatályba léptetésével pedig megvárják, hogy a szomszédos Mississippi államban hozott, de egy bíró által felfüggesztett hasonló intézkedést jóváhagyja-e az a szövetségi fellebbviteli bíróság, amelynek hatásköre Louisianára is kiterjed. A republikánus többségű louisianai képviselőház nagy többséggel, 79-23 arányban szavazta meg szerdán a tervezetet, amely csakis akkor engedélyezi a terhesség megszakítását, ha az anya élete veszélyben van, ha fennáll a veszélye annak, hogy visszafordíthatatlanul lebénul, vagy ha nagy a valószínűsége annak, hogy a babát nem lehet élve világra hozni. A törvényt megszegő orvos akár kétévi szabadságvesztéssel és praktizálási engedélyének bevonásával is sújtható. A tervezetet sok demokrata párti képviselő is megszavazta, és - a párt országos vezetőitől eltérően - John Bel Edwards kormányzó kezdettől támogatta.

A szintén republikánus többségű szenátus már korábban megszavazta a jogszabályt. Elemzők általában arra számítanak, hogy a törvényt civil szervezetek megtámadják bíróságon. Amerikai sajtóinformációk szerint azonban az abortuszt ellenzők valószínűleg éppen erre várnak. Ezzel ugyanis az ügy az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elé kerülhet, s a Donald Trump elnök által kinevezett két új bírával konzervatív többségűvé vált testület törvényen kívül helyezheti az 1973-ban született, úgynevezett Roe/Wade-döntést, amely a nők abortuszhoz való jogát biztosította az Egyesült Államokban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: NOLA.com

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.