Pesti Srácok

Németh Sándor: Minden jóérzésű magyar embert sért az, amilyen hangnemet megengednek Brüsszelben Orbán Viktorral szemben

null

Hétfő este a Hit Gyülekezetét vezető Németh Sándor volt az Este című műsor vendége a Kossuth Rádión, aki a közelgő EP-választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „összehasonlíthatatlanul nagyobb tétje lesz, mint az előzőeknek”. Németh az interjúban arról is beszél, hogy mennyire kiakadt akkor, amikor Orbán Viktort a Sargentini-jelentés miatt támadták.

Németh Sándor a műsorban arról beszélt, hogy két eszmeiség csap majd össze az urnáknál a hét végén: a szuverenisták és a föderalisták tábora, ő maga pedig inkább a szuverenisták oldalán áll, annak dacára is, hogy a szabad nemzetekben hívők alighanem kisebbségben maradnak majd a birodalmiakkal szemben.

Németh elmondta, hogy ő maga is az euroszkeptikusok táborába tartozik, ami véleménye szerint egyre erősödik. Úgy gondolja, hogy Németország és Franciaország szándéka az, hogy birodalommá szervezzék Európát, szemben például Magyarországgal. Ehhez kapcsolódik az is, hogy míg a németek inkább az európai identitás felé menekülnek náci múltjuk elől, ugyanez több más európai nemzetre nem jellemző. Hozzátette, hogy ezzel az is összefügg, hogy Németország folyamatosan szekularizálódik: miközben az iszlám központok előtt tolonganak a muszlim fiatalok, a templomok leginkább kísértetkastélyokhoz hasonlítanak, nem csoda hát, ha a kereszténydemokrata jobboldal egyre inkább hozzásimul a balliberális tömbhöz. Ennek következményeként a német keresztény jobboldal már olyasmit is elfogadhatónak tart, mint a melegházasság. A lelkész azt is elmondta, hogy szerinte az Európai Bizottság látványos szerepzavarba került az elmúlt években, inkább csak feszültséget gerjeszt, és bizonyos szervezeteket fel kellene számolni. Németh arról is beszélt, hogy nagy botrány volt számára, ezért megnézte Orbán Viktor szereplését Sargentini jelentése kapcsán. Szavai szerint

PestiSracok facebook image

A Hit Gyülekezetét vezető lelkészével készült interjút ide kattintva tudja meghallgatni.

Forrás: PS/Kossuth Rádió; Fotó: PS/HPGy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.