Pesti Srácok

Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást az idén

null

Ötből négy magyar tervez balatoni nyaralást idén nyáron; egy-egy foglalás átlagértéke 110 ezer forint a Szallas.hu adatai szerint.

Az MTI-nek küldött csütörtöki tájékoztatás szerint a legforgalmasabb időszak július 15-28. között lesz, a legtelítettebb nap július 21. Az előfoglalások alapján számos szálláshely már most 70-80 százalékos telítettségű a nyáron, Siófok és Balatonfüred szálláshelyei között pedig már most is nehéz elérhetőt találni - írták.

A legkedveltebb strandok Balatonalmádi és Zamárdi, a legnépszerűbb úti célok toplistáját pedig Siófok, Balatonfüred és Hévíz vezeti. A foglalások átlagosan 3,7 főre és 4 éjszakára szólnak, és minden negyedik foglalást SZÉP-kártyával fizetnek, ilyen esetben átlagosan 134 ezer forintot fizetnek a szálláshelyért. A portál adatai szerint a büfékben a legtöbben fejenként maximum napi 2500 forintot költenek, és összesen 5-10 ezer forint költőpénzzel kalkulálnak egy napra. A turisztikai látványosságok közül a Festetics-kastély, a szigligeti vár iránt a legnagyobb az érdeklődés a Szallas.hu adatai szerint.

A válaszadók kétharmada a Balatonban szívesebben fürdőzik, mint medencében, ezért a szálláshely kiválasztásakor a part és a szállás távolsága az elsődleges szempont. Minden második válaszadó egyaránt menne az északi vagy a déli partra - közölték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.