Pesti Srácok

Rongálás és garázdaság miatt emelt vádat az ügyészség két fővárosi tüntetés résztvevője ellen

null

Egy 37 éves nő ellen rongálás, egy 38 éves férfi ellen garázdaság miatt emelt vádat az V. és XIII. kerületi ügyészség, mindketten fővárosi tüntetéseken vettek részt - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a 37 éves nő 2017. április 12-én - a civiltörvény elleni - tüntetésen vett részt a Kossuth téren, amikor az országzászló rúdját festékkel beszennyezte, filctollal összefirkálta. A nő 50 ezer forintot el nem érő kárt okozott, ellene rongálás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a tárgyalást mellőzve hozzon büntetővégzést. A 38 éves férfi pedig tavaly december 13-án - a munka törvénykönyve módosítása elleni tüntetés idején - a Szabadság téren tartózkodott, amikor a hajnali órákban a rendőrség megkezdte a tér kiürítését. Az ittas férfi a tér és az Október 6. utca sarkán található virágládákat hangosan trágárkodva felborította és megrongálta, majd letépte a Szabadság téren lévő karácsonyfa égősorát. A férfi által okozott kár az 50 ezer forintot nem érte el, ellene - mint többszörös visszaeső ellen - garázdaság vétsége miatt emelt vádat az ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Forrás: MTI; Fotó: PS/HPGy/archív

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.