Pesti Srácok

Újabb bevándorláspárti politikus bukott le, ő is az adófizetők pénzét lopta

null

A LIBE bizottság egyik tagjáról, Malin Björk EP-képviselőről is kiderült: milliókkal károsította meg az európai embereket. A bevándorláspárti politikus ugyanis az elmúlt években több, mint egymillió svéd koronát, azaz mintegy 30 millió forintot vett fel költségtérítésként, jogtalanul - írta a 888.hu.

A svéd közmédia derített fényt Malin Björk viselt dolgaira; mint kiderítették, a politikus 357 alkalommal vett fel neki nem járó képviselői költségtérítést az elmúlt parlamenti ciklusban. A szóban forgó támogatást ugyanis csak szállásra, illetve az azzal kapcsolatban felmerülő kiadásokra költhetik, amennyiben nem Brüsszelben vagy Strasbourgban laknak. Björk ugyanakkor hivatalosan brüsszeli lakos, így neki egyáltalán nem járt volna a költségtérítés, ennek ellenére több százszor felvette azt a politikus.

Az EP-képviselő most azzal védekezik: engedélyt kapott az EP-től arra, hogy ezt a pénzt utazásra költse. Például azért, hogy Svédországba menjen, találkozzon a svéd szavazókkal. Csakhogy erről nem tud számlákat bemutatni, és a svéd köztévé kiderítette azt is, hogy rengeteg olyan napon, amikor felvette a költségtérítést, nem járt Svédországban.

Mjalin Björk tevékenysége az EP-ben mostanság a migráció körül forog: tagja a Magyarországot kritizáló LIBE-bizottságnak, szívesen szelfizik Sargentinivel, és Soroshoz hasonlóan a migránsokat szétosztó minimumkvóták elkötelezett híve.

PestiSracok facebook image

Forrás: 888.hu; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.