Pesti Srácok

Az értelmiség nem érti, mi szükség van az átláthatóságra (Videóval!)

Más pénzén igazán jó tudományosan szabadnak lenni, és ezt az MTA kutatói is jól tudják. Ezért is szerveztek vasárnap délutánra egy újabb világrengető vonulással egybekötött tüntetést, mely a Budapesti Corvinus Fővám téri épületétől indult, és a magyar genderlobbi fellegvárának érintésével, az MTA székháza előtti felsorakozással ért véget. Az újabb kormánybuktató tüntetéstől most sem változott semmi; hiába sorakozott fel az ellenzéki szivárvány majdnem minden színe a demonstráción, a vonuló tömeg csupán azt érte el, hogy totálisan felborították a belvárosi közlekedési rendjét. Ha ez nem lenne elég, a műsor szolid báját tovább fokozta a Gyurcsány-éra iránti romantikus nosztalgia, melyet Zsoldos Attila, az MTA Történettudományi Intézet osztályvezetője idézett meg beszédében, mikor "emlékeztette" fiatalabb kollégáit, hogy volt idő, mikor az állam abszolút nem foglalkozott az Akadémiával. A vigasságot pedig közös népdalénekléssel zárták Juhász Katalin, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet kutatójának fővezérletével, aki rögtönözött átköltésében megosztotta velünk titkos fétisét is: bemenni Palkovics László szobájába. Hogy ott mihez szeretne kezdeni, azt már olvasóink fantáziájára bízzuk.

A videót Tihanyi Rita és Szalai Szilárd készítette.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.