akadémia
Az értelmiség nem érti, mi szükség van az átláthatóságra (Videóval!)
Más pénzén igazán jó tudományosan szabadnak lenni, és ezt az MTA kutatói is jól tudják. Ezért is szerveztek vasárnap délutánra egy újabb világrengető vonulással egybekötött tüntetést, mely a Budapesti Corvinus Fővám téri épületétől indult, és a magyar genderlobbi fellegvárának érintésével, az MTA székháza előtti felsorakozással ért véget. Az újabb kormánybuktató tüntetéstől most sem változott semmi; hiába sorakozott fel az ellenzéki szivárvány majdnem minden színe a demonstráción, a vonuló tömeg csupán azt érte el, hogy totálisan felborították a belvárosi közlekedési rendjét. Ha ez nem lenne elég, a műsor szolid báját tovább fokozta a Gyurcsány-éra iránti romantikus nosztalgia, melyet Zsoldos Attila, az MTA Történettudományi Intézet osztályvezetője idézett meg beszédében, mikor "emlékeztette" fiatalabb kollégáit, hogy volt idő, mikor az állam abszolút nem foglalkozott az Akadémiával. A vigasságot pedig közös népdalénekléssel zárták Juhász Katalin, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet kutatójának fővezérletével, aki rögtönözött átköltésében megosztotta velünk titkos fétisét is: bemenni Palkovics László szobájába. Hogy ott mihez szeretne kezdeni, azt már olvasóink fantáziájára bízzuk. Már Kóka is robbantani akarta az Akadémiát, de a hiszti akkor elmaradt
Orbán miatt hisztiznek, de Gyurcsány idejében hallgattak és csöndben voltak azok a politikusok, liberális megmondóemberek és véleményformálók, újságírók, akik most a Magyar Tudományos Akadémia állami finanszírozásával kapcsolatos kormányzati lépések miatt támadják a kabinetet, tüntetéseket szerveznek és külföldre rohannak panaszkodni. A PestiSrácok.hu utánanézett, és kiderült, 2005-ben cseppet sem zavarta a most hangoskodókat, hogy Kóka János akkori gazdasági miniszter a földdel tette volna egyenlővé az Akadémia egyes területeit, szavukat csak néhányan emelték fel a tárcavezető és a Gyurcsány-kormány ellen. Akik most elfogadhatatlannak és felháborítónak tartják az MTA bizonyos forrásainak költségvetési átcsoportosítását, azok némák voltak akkor, amikor 2005. áprilisában Kóka arról beszélt, hogy felesleges a Magyar Tudományos Akadémia kutatói hálózatának azon területeit finanszírozni, amelyek nem hoznak valódi hozzáadott értéket a társadalom számára. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.