Pesti Srácok

Belső vizsgálatot indít és feljelentést tesz a MÁV-Start a monori vonat ügyében

null

Belső vizsgálatot indít és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt feljelentést tesz a MÁV-START a pénteken kimaradt és több utassal tárolóvágányra húzott monori vonat ügyében az eset mielőbbi tisztázására, és kártérítést nyújt az érintetteknek - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

A közleményben felidézték: péntek délután a menetrend szerint 17.38-kor Monorra induló, S50-es jelzésű járat mozdonyvezetője röviddel az indulási idő előtt a Nyugati pályaudvaron jelentette, hogy a mozdony műszaki hibája miatt a vonat nem fog tudni közlekedni. A vasúttársaság üzemirányítása úgy döntött, hogy a nagyobb késések elkerülése érdekében ezt a monori járatot lemondja. Hozzátették, hogy ezek után az utasokat leszállították, a Nyugati pályaudvar utastájékoztató kijelzőire kiírták, hogy a vonat nem indul. A hangosbemondón többször felhívták az utasok figyelmét arra, hogy szálljanak át a 17. vágányon álló szerelvényre, az lesz a következő induló járat Monor felé. Mint írták, az utasok leszállása után a szerelvényt az állomás tolatómozdonyával kihúzták egy távolabbi tárolóvágányra. Később a MÁVDIREKT-et felhívta egy, a személykocsiban maradt utas, aki elmondta, hogy többen is a vonaton vannak. A pályaudvar ügyeletese a helyszínre küldte a biztonsági őrség munkatársait, hogy kísérjék vissza az utasokat a peronokhoz a mintegy 200 méterre lévő tárolóvágánytól.

A vasúttársaság belső vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy az indulásra váró vonaton megfelelően tájékoztatták-e az utasokat a járat lemondásáról és a kivontatás megkezdésekor meggyőződtek-e a személykocsik kiürítéséről. A MÁV-START emellett kártérítést nyújt azoknak az utasoknak, akik péntek délután a Nyugati pályaudvarról nem tudtak elutazni a 2786-os számú monori személyvonattal. A visszatérítési és kártérítési igényeket a vasúttársaság ügyfélszolgálata kezeli és bírálja el, amelyhez az utazásra jogosító menetjegyet, bérletet bemutatva fordulhatnak az utasok. A kérelmeket e-mailben az [email protected] címre kell eljuttatni, személyesen a Keleti pályaudvaron (a 9. vágány mellett) lehet intézni, de az utasok benyújthatják kártérítési igényüket a vasúttársaság jegypénztárainál is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robin Utrecht

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.