Pesti Srácok

Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak

Erdő Péter: A misszió jegyében telik majd az Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő időszak

A misszió jegyében telik a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra felkészítő év az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - mondta Erdő Péter bíboros, érsek az egyházmegye családi napján, a máriaremetei kegytemplom parkjában, pünkösdhétfőn. Erdő Péter előadásában közölte: az eucharisztikus kongresszusok célja az is, hogy "megmutassuk hitünket az egész világnak", és "nem erőszakosan, de meghívjunk másokat is arra a boldogságra", amelyet csak Krisztusban lehet megtalálni.

Úgy fogalmazott: "a misszió mindig tanúságtétellel indul, amely megkívánja a körülöttünk lévő világ megismerését, a kapcsolatok kialakítását, a személyes tanúságtételt életünkkel, segítő szeretetünkkel. De mindezek után előbb-utóbb fel kell tárnunk, hogy honnan merítjük az erőt, miben hiszünk és kinek a tanítványai vagyunk".

- mondta. A bíboros kitért arra, hogy misszióra nemcsak távoli földrészeken van szükség, és ezt a feladatot nemcsak "különleges szakemberek" végezhetik. A missziós küldetést az egész egyház kapta feladatul. Erdő Péter felidézte: amikor a IV. század folyamán a püspöki templomoktól távol kezdtek templomokat építeni, közösségeket szervezni, a fő cél éppen a misszió volt, az emberek meghívása a hitre és a keresztségre.

PestiSracok facebook image

- mondta. Hozzátette: ez a missziós munka, az érdeklődők meghívása a plébániai közösségekbe "megújulásunk ösztönzője is lehet". Hiszen "olyan közösségnek és ünneplésnek kell lennie a templomainkban", amely "a bátortalanul érdeklődő embert is megszólítja, számára is vonzó" - fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros a nap végén tartott szentmisén arról beszélt: az egyház ma is minden nyelven szól a Szentlélek segítségével. Szól a XXI. század emberének megváltozott közlési módjain is, és megtalálja az utat a távol állók szívéhez is. A keresztényeknek pedig megadja, hogy "megtaláljuk a tanúságtétel módját minden időben" - tette hozzá.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hagyományosan Máriaremetén tartja ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét. A rendezvényen plébániák, szerzetesközösségek, iskolák és intézmények mutatkoznak be.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.