Pesti Srácok

Fónagy: Több, mint 27 ezer bajbajutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát

Fónagy: Több, mint 27 ezer bajbajutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát

Több, mint 27 ezer bajbajutott devizahiteles család kapja vissza az otthonát a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) felajánlásának köszönhetően - mondta a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán, szerdán.

Fónagy János hozzátette: az eszközkezelő az elmúlt hónapokban több, mint 32 ezer volt tulajdonost hívott fel, annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak. Mint elmondta, a megkeresettek közül tízből kilenc úgy nyilatkozott, hogy visszavásárolja ingatlanát, tíz százaléka azonnali, 90 százaléka pedig részletfizetéssel. Egyösszegű kifizetés esetén a vételár azonos azzal az összeggel, amit az eszközkezelő fizetett az ingatlanért 5-8 évvel ezelőtt - mondta az államtitkár, és hozzáfűzte, hogy a vételár a lakóhely besorolásától függően akár további 35 százalékkal is csökkenhet. Az államtitkár kitért arra is, hogy részletvásárlás esetén a havi törlesztő 11 ezer forint körül alakul majd, amelyhez 360 hónapos futamidőt állapít meg a törvény, tehát gyakorlatilag 30 év alatt kell az ingatlant kifizetni. Emlékeztetett: 2010 után a Fidesz-KDNP kormánya a forintosítással lezárta a devizahitelek korszakát, bevezette az árfolyamgátat, amelynek köszönhetően 180 ezer család 50 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesült, lehetővé tette a végtörlesztést; ezzel 170 ezer család kapott lehetőséget arra, hogy kikerüljön a "hitelcsapdából" és a bevezetett banki elszámoltatás által gyakorlatilag minden devizahitelesnek csökkentette a visszafizetendő hitelét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.