Pesti Srácok

Fülöp Attila: Százhúszezer család igényelte a szünidei gyermekétkeztetést

Fülöp Attila: Százhúszezer család igényelte a szünidei gyermekétkeztetést

Százhúszezer család igényelte a nyári szünidei gyermekétkeztetést; a program keretében a hátrányos helyzetű családban élő gyermekek napi egyszeri meleg ételt kaphatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Fülöp Attila azt mondta: az idei költségvetésben 80 milliárd, 2020-ban több, mint 82 milliárd forintot fordít a kormány gyermekétkeztetésre. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta megháromszorozódott a támogatás összege - emelte ki. Ismertette: a nyári szünidei étkeztetés június 17-étől augusztus 30-áig tart. Ez azonban nem automatikus szolgáltatás: a családoknak az önkormányzatnál jelezniük kell, hogy igénybe szeretnék venni a támogatást - hívta fel a figyelmet az államtitkár, hozzátéve: az igénylésnek nincs határideje. Fülöp Attila kitért arra is, hogy szerda délután érvénybe lépett a vörös kód figyelmeztetés, amelynek lényege, hogy amikor a napi középhőmérséklet 27 Celsius fok felett van, a szociális intézményeknek fogadniuk kell a náluk jelentkező hajléktalanokat. A figyelmeztetés egyelőre vasárnapig van kiadva - tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.