Pesti Srácok

Jelentősen csökkennek a közjegyzői díjak júliustól

Jelentősen csökkennek a közjegyzői díjak júliustól

A közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell fizetnie július 1-jét követően azoknak, akik lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek, köszönhetően a közjegyzői díjrendelet legújabb módosításának — írja a Privátbankár. A lapnak Dr. Szécsényi-Nagy József, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogi ügyvezetője foglalta össze, miben változik a közjegyzők díjszabása júliustól.

A közjegyzői okirat szokásos munkadíjának mindössze 30 százalékát kell fizetnie július 1-jét követően azoknak, akik lakáscélú jelzáloghitelhez a bank által megkövetelt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek, köszönhetően a közjegyzői díjrendelet legújabb módosításának. A lakáshitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak további – a fenti kedvezményen túli – csökkentéséért a bankok is sokat tehetnek: minél rövidebbre fogja a hitelintézet a kötelezettségvállaló nyilatkozat tervezetének szövegét, annál kedvezőbb lesz az eljárás díja, ahogy tovább csökken a díj abban az esetben is, ha a bank elektronikusan is elfogadja a közjegyzői okirat hiteles kiadmányát. Tehát ha a lakáshitel-szerződéshez kapcsolódó okirat a közjegyző irodájában készül el, annak díja 20 ezer forinttal kedvezőbb lesz, mintha az aláírásra külső helyszínen kerülne sor - írja a Privátbankár. További változás, hogy ha a nagycsaládosok közjegyzővel készíttetik az adásvételi szerződést, akkor a szokásos munkadíj háromnegyedét kell csak fizetniük, az első lakásukat vásárló 35 év alatti fiataloknak pedig csupán a szerződés elkészítéséért járó munkadíj felét kell megtéríteniük a jövőben – feltéve, hogy a lakás értéke nem haladja meg az illetéktörvény szerinti értéket. Maga az illeték is fele akkora esetükben az ilyenkor szokásosnak. Az idősek is kedvezményt kapnak a közjegyzői díjakból. A nyugdíjkorhatárt betöltött személyeknek a közjegyzői munkadíj háromnegyedét kell fizetniük a tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződéseik közjegyzői okiratba foglalásáért. További részleteket a Privátbankár oldalán talál, ide kattintva.

Forrás: Privátbankár; Fotó: AP

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.