Pesti Srácok

Megfutamodott, a róla szóló könyv bemutatójára sem ment el Márki-Zay Péter

null

Egye­dül ül­dö­gélt Kál­mán Olga pén­tek dél­után a Láng Téka köny­ves­bolt asz­ta­lá­nál. Az ellenzéki előválasztáson elhasaló szerző egy­ma­gá­ban is vert sereg be­nyo­má­sát kel­tette: még be­szél­ge­tő­köny­vé­nek főhőse is cser­ben hagyta. Márki-Zay ugyanis nem mert el­menni a róla szóló könyv be­mu­ta­tó­jára, nyilvánvalóan a gye­rek­ve­rés­sel kap­cso­la­tos, kínos kér­dé­sek­től tartva.

Szegény nehezen mozdul ki Hódmezővásárhelyrőlpróbálta mentegetni a helyzetet a főpolgármesterségről szóló előválasztáson csúfosan leszerepelt Gyurcsány-párti politikusnő. Ismerősök, autogramgyűjtők és csalódott újságírók álltak tízen-tizenöten pénteken a Láng Téka könyvesbolt előtt, ahol végül magányosan dedikált Kálmán Olga – írta az eseményről a Ripost. Kálmán azt a könyvet dedikálta, amelyben végül is sikerült többszörösen lebuktatni riportalanyát, hiszen ebből a kötetből derült ki, hogy Márki-Zayt és családját súlyos dollárezrekkel szponzorálta egy hírhedt fényevő szélhámos, és hogy éveken át egy oltásellenes, a múltban ragadt amerikai szekta szolgálatában álltak. Meglepetésre az újdonsült, de máris leszerepelt, Gyurcsány által futtatott politikusnő egyedül, könyve főhőse nélkül érkezett meg. Egy kamerás újságíró azonnal sarkon is fordult; nyilván ő is a hódmezővásárhelyi polgármestert szerette volna meginterjúvolni a gyermekek fenyítéssel kapcsolatban tett nyilatkozatáról. A szerényke létszámon is látszott: Kálmán Olga az előválasztási vereséggel máris kikerült az érdeklődés fősodrából.

– kérdezte Kálmán az egyik aláírásra várótól, így vélhetősen csak a szűk körű ismerősöket érdekelte ez az egész. A néhány ember össze-összesúgva folyamatosan a csúfosan megfutamodó Márki-Zayról beszélt. A várakozók egyetértettek abban, hogy a gyerekveréssel és a fényevéssel kapcsolatos kínos elszólások miatt bujkál most a nyilvánosság elől; attól tarthat, hogy a szívós riporterek még vállalhatatlanabb elszólásokba hajszolják bele a Kálmán Olgához hasonlóan amatőr politikust. Kálmán Olga baráti társasága is kritikus megjegyzésekkel illette Márki-Zayt, különösen azért, mert szerintük ezzel a gyáva eltűnéssel éppen azt alázta meg, aki egy egész könyvet írt róla.

PestiSracok facebook image

Forrás: Ripost; Fotó: Ripost

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.