Pesti Srácok

Sajtóklub: A Hősök terén Orbán Viktor kimondta, ami az ország nyelvén volt

Harminc éve temették újra Magyarországon Nagy Imrét és mártírtársait. A Hír TV Sajtóklub című vitaműsorában szó volt arról is, mit mondott Bayer Zsolt édesapja, amikor megtudta, hogy fia 1988 márciusában több társával együtt megalapította a Fideszt. Szóba került ezen felül Hadházy Ákos aláírásgyűjtése, illetve az, hogy vajon mi lett a szignók sorsa. Bayer Zsolt műsorvezető állandó vendégeivel, Huth Gergellyel, a Pestisrácok.hu főszerkesztőjével, Szentesi Zöldi Lászlóval, a Magyar Demokrata főmunkatársával és Bencsik Andrással, a Magyar Demokrata főszerkesztőjével felidézték a rendszerváltozás személyesebb vonatkozásait is.

– szögezte le a műsorvezető, Bayer Zsolt. A történelmi eseményt Szentesi Zöldi László még katonaként nézte végig a nagykanizsai laktanyában.

PestiSracok facebook image

– mondta el a Demokrata főmunkatársa.

– reagált a műsorvezető felvetésére Bencsik András, aki szerint „a pártállam saját magát felszámolta”, majd hozzátette:

A Demokrata főszerkesztője megjegyezte, hogy a Fidesz már a taxisblokád idején jelezte, hogy „nem vesz részt piszkos játékokban”.

– fogalmazott Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője.

Forrás: Hír TV; Fotó: Hír TV

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.