Pesti Srácok

Teljes jogú tagja a Fidesz a néppárt frakciójának

Teljes jogú tagja a Fidesz a néppárt frakciójának

A Fidesz teljes jogú tagja az Európai Néppárt (EPP) újjáalakuló parlamenti frakciójának, sőt, a kimagasló választási sikernek köszönhetően kifejezetten fajsúlyos a nagyobbik kormánypárt EP-delegációja - nyilatkozta Szájer József a Magyar Nemzetnek, így cáfolva az ellenzéki sajtóban felröppenő híreszteléseket, miszerint a magyar kormánypárt képviselői ezentúl nem tölthetnek be vezető tisztségeket a néppárt parlamenti frakciójában.

Kedden a Népszava arról számolt be, hogy „az Európai Parlamentben lefokozzák a fideszeseket”, és az Európai Néppárt (EPP) frakciója ugyanazokat a szabályokat alkalmazza a Fideszre, mint a pártcsalád. Pedro López de Pablo szóvivőre hivatkozva azt is írták, hogy a nagyobbik magyar kormánypárt delegáltjai ezentúl nem tölthetnek be vezető pozíciót a néppárt a választások után újjáalakuló parlamenti frakciójában. Később Pedro López de Pablo szóvivő Twitter mikroblogján cáfolta ezeket az értesüléseket: a frakció belső szabályzata nem egyezik meg a pártcsalád szabályaival, így a magyar delegáció tagjai bármelyik pozíciót megpályázhatják. Esteban González Pons, az EPP-frakció egyik alelnöke pedig tegnap hamisnak nevezte azt az állítást, miszerint a Fidesz politikusai ne bírnának teljes jogú tagsággal az EPP parlamenti csoportjában.

- közölte.

PestiSracok facebook image

A Népszava az általa terjesztett álhírt azzal látta alátámaszthatónak, hogy Szájer József nem pályázott újra a frakció alelnöki posztjára. Ezzel szemben Szájer megerősítette: a Fidesz továbbra is teljes jogú tagja a frakciónak, és semmilyen döntés nem született ennek ellenében. Mint mondta, ő maga 15 évig töltött be vezető szerepet a néppárt elnökségében, és már tavaly novemberben jelezte, hogy szeretne háttérbe vonulni. Ezért sem pályázott újra a frakció-alelnöki tisztére.

A Fidesz márciusban egyoldalúan függesztette fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban. A sajtó egy része már akkor kifogásolta, hogy Szájer maradt frakcióalelnök, a szintén fideszes Járóka Lívia pedig a parlamenti alelnöki tisztségét őrizhette meg. A néppárt már akkor úgy érvelt: a frakció nem azonos a pártcsaláddal, a frakcióban senki sem kezdeményezett semmilyen döntést a fideszes képviselők tagságáról.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.