Pesti Srácok

Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett Ferenc pápa 

null

Valódi emberi közösséget szorgalmazott a közösségi oldalak helyett Ferenc pápa a Szent Péter téren celebrált pünkösdvasárnapi miséjében.

A katolikus egyházfő a Szentlélek eljövetelének a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt, és harmóniát, összetartó emberi közösséget szorgalmazott. A pápa homíliájában azt mondta: Jézus halála után a tanítványok, vagyis az akkori kor fiataljai kétségek és félelem közepette, zárt ajtók mögött éltek. A Szentlélek eljövetele adott nekik távlatot, bátorságot, örömöt és új reményt.

- hangsúlyozta a pápa. A katolikus egyházfő szerint nem csodákra és nem arra van szükség, hogy eltűnjenek a nehézségek, hanem belső békére:

PestiSracok facebook image

A pápa szerint ilyen összhangra és lelki békére van szüksége az emberiségnek jelenleg. Annál is inkább - folytatta -, mert rohanó, pattanásig feszült, csakis azonnali megoldásokat kereső korunkat harmónia helyett mély megosztottság uralja.

- fogalmazott. Ferenc pápa szerint a digitális kor távolságot, valódi közösség helyett közösségi oldalakat teremtett. A katolikus egyházfő felhívta a figyelmet: a mástól való félelem arra készteti az embereket, hogy csak a hozzájuk hasonlókkal alkossanak közösséget, ami pedig szekták születéséhez vezethet.

- fogalmazott.

Ferenc pápának a Szent Péter téri szabadtéri oltárnál bemutatott miséjét több tízezren követték a helyszínen. Hívők és turisták esernyővel védekeztek a tűző nap ellen. A misén kínaiul az egyházért, franciául a népekért és kormányzóikért, szuahéli nyelven az üldözött keresztényekért, portugálul a papi hivatásért, japánul a szegényekért és szenvedőkért imádkoztak. Pünkösdvasárnap délben a római Pantheon tetőnyílásából vörös rózsaszirmok hullottak, a Szentlélek alászállását jelképezve: 43 méter magasból a római tűzoltók varázsoltak vörös sziromesőt az ókori épület közepébe, amely ma templomként is működik. Pünkösdhétfő Olaszországban nem piros betűs ünnep az 1969-es liturgiai naptárreform óta.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani