Pesti Srácok

A New York Times publicistája beolvasott a baloldali médiának: "Az aljas politikai érdekképviselet nem újságírás"

A New York Times publicistája beolvasott a baloldali médiának: "Az aljas politikai érdekképviselet nem újságírás"

Chris Buskirk a baloldali újságírást rendre csak „megvagy!-újságírásnak” nevezi, ami nem más, mint aljas politikai érdekképviselet, hiszen semmilyen kísérletet nem tettek az igazság kiderítésére. Az American Greatness című lap alapítója, a The New York Times publicistája a Mandinernek adott interjúban arról beszélt, hogy a nyugati média igen jelentős része ma sajnos ezen a szinten tart: „úgy próbálják terelni a hírek folyamát, hogy az emberek azt higgyék, valami rosszat tettél, és ők pedig a jófiúk”. Magyarországról azt mondta, sehol sem látja a nemzetközi sajtóban emlegetett fasizmust. Szerinte Orbán Viktor, Jair Bolsonaro vagy épp a lengyel kormányfő ugyanúgy látják a világot, mint Trump. Vissza akarják szerezni országaikat egy olyan elittől, amely elnyomta az olyan hagyományos szervezeteket, mint a család és az egyház, ebben a célkitűzésben pedig szövetségesre találtak egymásban.

- fogalmazott a szakember, szemléltetve véleményét. Az interjúban szóba került Donald Trump megítélése a keresztények körében botrányai és magánélete miatt. Chris Buskirk azt mondta, a vita visszanyúlik arra az időre, amikor Trump még nem volt elnök:

PestiSracok facebook image

Emlékeztet, hogy a protestánsok és katolikusok döntő többsége mégis Trumpra szavazott.

- vélekedett. Hozzátette: szerinte teljesen rendben van, ha valaki keresztényként ellenzi Trumpot, de nem lenne szabad megtéveszteni mások morális ítéletét olyan elvek alapján, melyek egyszerűen nem léteznek.

Az amerikai belpolitikáról szólva a lapalapító publicista kijelentette, hogy a kutatások szerint számos hivatal direkt akadályozza Trump lépéseinek végrehajtását, mert nem értenek egyet vele. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a jobboldal állampártibb, mint Amerikában, de bizonyos pontokon – mint a határvédelem – talán okkal bíznak a magyar emberek az államban. A kérdés szerinte nem az, hogy mennyire hasson a kormány az életünkre, hanem hogy miben hasson. Példaként említette, hogy az Egyesület Államokban nyers tejet inni kisebb kihágásnak számít. Létezik a szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA), melynek saját rendőrsége van.

- fogalmazott. Emlékeztet, hogy a statisztikák szerint az elmúlt években 10-30 millió illegális bevándorló jött az országba. Véleménye szerint eddig a bevándorlás és a határvédelem terén a kormány nevetségesen hatástalan volt, mely az erőforrásait olyan dolgokra fecsérelte, amelyekhez semmi köze, például teheneket foglalt le.

A kérdésre, hogy mit gondol Magyarországról leszögezte, hogy gyönyörű ország, a gazdaság láthatóan nő.

- mondta. Úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor, Jair Bolsonaro vagy a lengyel kormányfő azonosan látják a világot. Az a céljuk, hogy visszaszerezzék országaikat egy olyan elittől, amely elnyomta a hagyományos szervezeteket, mint a család és az egyház.

- fogalmazott a The New York Times publicistája.

Forrás: Mandiner; Vezető kép: Mandiner

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.