Pesti Srácok

Államtitkárnak adta ki magát, több millió forint értékben károsított meg üzleteket egy debreceni férfi

Államtitkárnak adta ki magát, több millió forint értékben károsított meg üzleteket egy debreceni férfi

Államtitkárnak adta ki magát egy férfi, aki politikai kapcsolataira hivatkozva vezette félre több műszaki bolt eladóját. A debreceni csaló így több millió forint értékben hozott el laptopokat, számítástechnikai eszközöket az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza. A rendőrségi tájékoztatás szerint előre felhívta az üzleteket, bemutatkozott, mint államtitkár, és a bolt alkalmazottjainak elmondta, hogy egy ugyancsak magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket.

A rendőrségre 2018 októberében érkezett feljelentés arról, hogy egy férfi több millió forinttal károsított meg egy debreceni üzletet. A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek, adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki és látókörükbe került egy helyi férfi, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével és több, hasonlóképpen elkövetett csalással is - írja a Police.hu. A nyomozás adatai szerint a férfi főleg műszaki cikkeket árusító boltokat szemelt ki, majd államtitkárnak adta ki magát, és politikai kapcsolataira hivatkozva félrevezette az eladókat. A debreceni lakos így több millió forint értékben hozott el laptopokat, számítástechnikai eszközöket az üzletekből, de volt olyan ajándékbolt, ahonnan borokat és kristálypoharakat vitt haza. Előre felhívta az üzleteket, bemutatkozott, mint államtitkár, és a bolt alkalmazottjainak elmondta, hogy egy ugyancsak magas politikai befolyással bíró kollégája fogja átvenni a kiválasztott műszaki cikkeket. A férfi azért, hogy még hitelesebb legyen, a nem létező kollégáját a saját személyazonosságával ruházta fel, így amikor bement az üzletekbe és a telefonos beszélgetésekre hivatkozott, volt, hogy még a személyi igazolványát is megmutatta az eladóknak, mondván: ő az, akit az államtitkár a telefonban említett.

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták B. Istvánt és 2019. július 9-én bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A Debreceni Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.

Forrás: Police.hu; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."