Pesti Srácok

Blikk: Újabb koreai búvárok érkeztek Magyarországra

Blikk: Újabb koreai búvárok érkeztek Magyarországra

A dunai hajóbalesetnek még egy áldozatát nem találták meg, a családtagok elkeseredetten várják a fejleményeket. Több, mint másfél hónapja süllyedt el a Hableány a Dunában, és egy holttest azóta sem került elő a folyóból. Az utolsó áldozat rokonai Budapesten várják, ha azonosítaniuk kell a szerettüket - írta a Blikk a dél-koreai sajtóra hivatkozva.

– mondta egy Budapesten tartózkodó dél-koreai fogorvos, aki szoros kapcsolatban van a Hableány áldozatok családjaival. A lap úgy tudja: nemrégiben ismét koreai szakemberek érkeztek Magyarországra, hogy segítsék a magyar hatóságok munkáját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság korábbi közleménye szerint a koreai társszervekkel közösen továbbra is folytatják a keresést a Duna 215 kilométeres szakaszán.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet követően hét koreait sikerült kimenteni, illetve hét holttestet találtak meg. Azóta újabb 20 holttest került elő, egy koreai utast azonban még keresnek a hatóságok.

PestiSracok facebook image

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.