Pesti Srácok

Egyedül is többséget szerezhet Zelenszkij

null

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) nevű párt jó eséllyel megszerzi a parlamenti mandátumok több, mint felét a 450 fős ukrán törvényhozásban; legalábbis ezt mutatják a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választások eddigi részeredményei.

Az Interfax Ukrajina hírügynökség - a több, mint 40 százalékos feldolgozottság utáni adatokat alapul véve - közölte, hogy számításai szerint a Nép Szolgája 115-120 egyéni választási körzetben győzhet az összesen 199-ből. A párt listájára leadott szavazatok alapján pedig az előzetes számítások szerint 121 mandátumra számíthat, így minden bizonnyal meglesz a minimálisan szükséges 226 fős többsége a parlamentben. Az Ukrajinszka Pravda hírportál összesítése szerint akár 248 mandátumot is szerezhet, ami kényelmes többséget jelent az önálló kormányzáshoz.

A Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján közölt adatok szerint 52,7 százalékos feldolgozottság mellett a pártlistákra leadott szavazatok alapján a Nép Szolgája jelenleg 42,45 százalékon áll. Második helyen a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform - Életért párt 12,89 százalékkal. Utánuk következik Petro Porosenko volt elnök Európai Szolidaritás nevű pártja 8,63, szorosan mögötte a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) 8,02 és utolsó bejutóként Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang (Holosz) nevű pártja 6,38 százalékkal. Ezen az öt párton kívül más párt a részeredmények szerint nem éri el a bejutáshoz szükséges öt százalékot.

Kárpátalján a 73-as egyéni választókörzetben 43,62 százalékos feldolgozottság mellett Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke második helyen áll 26,08 százalékkal Vlagyiszlav Poljak független jelölt mögött, aki a voksok 43,62 százalékával áll az élen.

PestiSracok facebook image

Zelenszkij pártja dönthet a koalíciós kormányzás mellett attól függetlenül is, hogy egyedül megszerzi a többséget a parlamentben. Az egyedüli kormányzásnak ugyanis megvannak a maga kockázatai. Zelenszkij vasárnap este az exit-poll-adatok ismeretében közölte, hogy Vakarcsuk pártjával szeretnének koalíciós tárgyalásokat kezdeni. Vakarcsuk hétfőn tévéinterjújában ismét kijelentette, hogy számára az a lényeges, milyen pontokat tartalmaz a majdani koalíciós megállapodás. Kifejtette, hogy pártjának vannak bizonyos alapelvei, amelyekből nem enged. Ezek között sorolta fel Ukrajna euroatlanti integrációs irányvonalát, a törvény előtti egyenlőséget mindenki számára, az oligarcháktól mentes gazdaságot, és a képviselők "leszállítását az egekből a földre". Utóbbi alatt nyilván elsősorban a képviselői mentelmi jog megszüntetését értette.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.