Pesti Srácok

Egyiptomban ismeretlen fegyveresek lefejeztek hat embert

Egyiptomban ismeretlen fegyveresek lefejeztek hat embert

Ismeretlen fegyveresek lefejeztek szerdán négy embert az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten - derült ki hírügynökségi jelentésekből. Az AP amerikai hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó egyiptomi tisztviselők úgy tudják: fegyveresek szerdán megtámadtak a Sínai-félszigeten egy csoportnyi embert; közülük négyet lefejeztek, további egy személyt pedig elraboltak. Az elkövetők azzal vádolták az áldozatokat, hogy együttműködnek az egyiptomi biztonsági erőkkel.

A dpa német hírügynökség helyi szemtanúkra hivatkozva hat halálos áldozatról számolt be. Szemtanúk szerint a fegyveresek hat civillel végeztek, még három embert elraboltak, majd a sivatagba menekültek. Egy helyi forrás közlése szerint egy ottani kórházba hat lefejezett holttestet szállítottak, egyelőre azonban még nem azonosították őket. A támadás helyszínére rendőri egységek érkeztek, akik lezárták a félsziget főbb útvonalait. A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.

A zömében beduinok lakta Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Muhammad Morszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilajet Sínai (Sínai Tartomány) nevet. A biztonsági erők és szélsőséges csoportok, közöttük az Iszlám Állam terrorszervezet között azóta heves összecsapások zajlanak. A fegyveresek támadásai általában az egyiptomi biztonsági erők, valamint a kisebbségnek számító keresztények ellen irányulnak. Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban offenzívát indított a terroristák kiűzésére a félszigetről. A biztonsági erők közlése szerint azóta mintegy 650 dzsihadista és 50 katona vesztette életét.

Forrás: MTI; Fotó: AP

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.