Pesti Srácok

Folyamatosan növekszik az ápolási díj mértéke

Folyamatosan növekszik az ápolási díj mértéke

Új ponttal egészült ki a gyermekek otthongondozási díjával (gyod) kapcsolatos állapotvizsgálat szempontrendszere az autisták esetében, miután az elmúlt fél évben többször egyeztetett erről az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), így még komplexebb képet lehet alkotni az autizmus diagnózissal élők állapotáról - jelentette be az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára és az AOSZ elnöke szerdán, budapesti sajtótájékoztatójukon.

Fülöp Attila felidézte: a kormány év elején vezette be a gyodot, amely a legsúlyosabb állapotban lévő, önellátásra képtelen gyermekek szüleinek jár, a gyermek életkorától függetlenül. Az államtitkár kitért arra, hogy ellenzéki képviselők - akik nem szavazták meg a gyod bevezetését - sokszor vizionálják, hogy az ellátórendszerből ezrek esnek ki, mert az állapotvizsgálat nem megfelelő, a tények azonban nem ezt mutatják. Jelenleg ugyanis 54 ezer ember kap ápolási díjat vagy gyodot, míg év elején ez a szám 50 700 volt, fél év alatt tehát 3300-zal bővült az ellátásban részesülő családok száma. Fülöp Attila elmondta, hogy a kormány folyamatosan növeli az ápolási díj mértékét is: 2010-ben 15 milliárd, 2018-ban 27 milliárd, idén 45 milliárd forintot fordított e célra, 2020-ban pedig már 55 milliárd forint lesz ez az összeg. 2020-ban tehát már kétszer annyi pénzt jut a költségvetésből ápolási díjra, mint amennyi 2018-ban. Úgy fogalmazott: tudják, hogy az érintett családok olyan fizikai és lelki terhet viselnek, amit pénzben nehéz kifejezni, de a kormánynak ez az eszköze, amellyel segíteni tud.

Kővári Edit, az AOSZ elnöke elmondta: az autisták esetében bevezetett új szempont a viselkedést és a belátóképességet vizsgálja. Ez ugyan némileg eltér az ápolási, gondozási szükséglettől, de komoly kihívást jelent az érintett családnak, és indokolhatja a gyerekek otthoni ápolását - tette hozzá. Közölte, hogy a szervezet január óta folyamatosan egyeztet a gyodról az Emmi munkacsoportjával; ennek eredményeként az érintett családok számára útmutatót is készítettek a legfontosabb kérdésekről.

Forrás: MTI; Fotó: infostart.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.