Pesti Srácok

Gerendai szerint nem kampány, ha egy fesztiválon az ország miniszterelnöke jelenik meg a kivetítőkön

null

Gerendai Károly, a Sziget egykori főszervezője a Lángoló Gitárok zenei blog kérdésére véleményezte, hogy az ellenzéki sajtóban már-már hisztérikusan kifogásolták a '89-es Orbán-beszéd részletének kivetítését a VOLT Fesztiválon. Gerendai szerint a cikkeknek politikai hangulatkeltés-íze volt. Abban egyetért, hogy politikai kampánynak nincs helye egy fesztiválon, de ez, mint mondta, nem is volt az. Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője pedig úgy kommentálta a cikkeket, hogy egyesek azon ügyködnek, hogy befeketítsék a sikeres fesztivált.

- fogalmazott a blognak Gerendai. A fesztiválszervező emlékeztetett, hogy akkor, amikor még ő szervezte a Szigetet, az '56-os évfordulóról is megemlékeztek a fesztiválon. Ezért nem is érti, miért akkora probléma, hogy most a rendszerváltás 30 éves jubileumára emlékeztek a VOLT-on.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta. Hozzátette: szerinte azért az Orbán-beszéd részlet kivetítése hír a sajtóban, mert uborkaszezonban a VOLT név önmagában is kattintásgerjesztő. Azért Gerendai azt is kiemelte, hogy "van pár árnyalatnyi különbség a rendszerváltás évfordulójának népszerűsítése és a direkt pártpolitizálás vagy a választási kampánytevékenység között". Mint mondta, éppen az lenne a politizálás, ha visszautasítottak volna egy ilyen reklámfilmet. Őt az ügyben kialakult cirkusz egyébként arra emlékezteti, amikor azt hallotta, hogy azért nem szabad kokárdával emlékezni a '48-as márciusi forradalmárokra, mert az a jobboldaliak által kisajátított szimbólum.

A Volt Fesztivál főszervezője, Lobenwein Norbert a Facebookon reagált a sajtóhírekre:

Forrás: Lángoló Gitárok, Facebook; Vezető kép: Filmsor.net

Ajánljuk még