Pesti Srácok

Grezsa István: A nemzeti megújulás az óvodában kezdődik

Grezsa István: A nemzeti megújulás az óvodában kezdődik

A nemzeti megújulás az óvodában kezdődik – mondta Grezsa István, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) kerekasztal-beszélgetésén, amelyen a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról volt szó.

A miniszteri biztos szerint a legnagyobb nemzetpolitikai program az óvodaprogram, amely mára igazi sikertörténet lett. Grezsa István szerint meg kell értetni a szülőkkel, hogy az óvodában kell elkezdeni a magyar nyelven való beszélgetést, a magyar nyelvű oktatást. A 2016-ban indított program 47,6 milliárd forintból valósul meg, amelyből a Kárpát-medencében 152 új óvoda épül, 450-nél többet pedig felújítanak. A miniszteri biztos közölte: most van az új óvodák építésének dandárja. Kárpátalján már átadtak 60 új óvodát, míg 30 átadásra vár. Grezsa István közölte: a magyar nyelvű óvodákban beíratott gyerekek száma átlépte az 54 ezret. A program zárására – 2020. december 31. – vagy a ciklus végére, 2022-re szeretnék átlépni a 60 ezres létszámot. Érdekességként jegyezte meg: van olyan település Kárpátalján, ahol korábban nem volt magyar óvoda, most viszont nyitottak.

– fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Czibula Ádám a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. részéről elmondta: az alap figyelemmel kíséri a magyarság megőrzése érdekében indított legnagyobb beavatkozást a tervezéstől a kivitelezésig, egészen a fenntartási időszak végéig. A program kezdete óta 30 százalékos béremelés volt a közszférában, ami maga után vonta az építőipar, a szolgáltatások árának növekedését, ami miatt kiegészítő támogatást kértek az érintettek az anyaországtól.

– mondta.

Hajnal Jenő, a délvidéki Magyar Nemzeti Tanács elnöke is elégedetten szólt a programról, amely Újvidéken és Szabadkán bölcsődeindítással is kiegészült. Utóbbi helyen magyar nyelvű logopédiai képzés is indul, amely korábban nem volt.

Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke bejelentette: 140 önkormányzati óvoda kapott támogatást a magyar nyelvű oktatásra, közülük Komáromban és Martoson adták át új intézményt júliusban.

– közölte.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mentális szempontból is fontos a magyar nyelvű óvoda, hiszen abban a korban alakulnak ki a barátságok, a kötődések. Érdekességként jegyezte meg, hogy sokan választják az ukránok közül is a magyar nyelvű oktatást.

Forrás: MTI; Fotó: ATV

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.