Pesti Srácok

Kásler: Csökkent az orvoselvándorlás

null

Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta: jelenleg hatezerrel több orvos dolgozik az egészségügyben, mint 2010-ben.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- ismertette. Hozzátette: az orvosegyetemeken 30 százalékkal emelkedett a hallgatók száma, 20 százalékkal a külföldieké. A miniszter hangsúlyozta, hogy az egészségügyi infrastrukturális fejlesztések mellett kimondottan hangsúlyt fektetnek a szakmai minőség javítására, és arra, hogy a fiatal orvosok bekapcsolódhassanak a nemzetközi tudományos életbe is.

Az egészségügyi bérekről szólva azt mondta: 2010 óta az ágazatra fordított juttatások összege jelentősen nőtt. Emlékeztetett: a 2012-ben megkezdett béremelés nyomán összesen 207 ezer forinttal nőtt a szakorvosok és szakgyógyszerészek alapbére. Példaként elmondta, hogy 2019-ben egy négy-öt éve végzett orvos alapilletménye 470 ezer forint körül van, egy nyugdíj előtt álló orvosé pedig 575 ezer forint. A miniszter közölte: jövőre a közszféra béremelésére 4100 milliárd forintot szán a kormány; ebből jövőre az egészségügyi szféra béremelésére 280 milliárddal jut több, mint 2010-ben.

A traumatológiai és érsebészeti ellátásról szólva Kásler Miklós azt mondta: mindkét területen megfelelő a betegek ellátása. Ironikusan úgy fogalmazott, hogy "az utolsó időkben minden hónapban összeomlik a traumatológiai ellátás", azonban azt hangsúlyozta, hogy egyetlenegy beteg sem maradt ellátatlanul. Kifejtette: a legsúlyosabb traumatológiai betegek folyamatos ellátását végző három budapesti intézet megfelel a lakosságszám szerinti nemzetközi standardoknak, egy negyedik intézet pedig készenlétben áll. A miniszter egyben cáfolta azokat az ellenzéki kritikákat, miszerint a traumatológiai ellátás az elvárt kapacitás 75 százalékán működne. Szomorúnak nevezte, hogy hírré vált egy orvos kolléga halála, és ezt úgy aposztrofálták, hogy a haláleset miatt összeomlott a fővárosi érsebészeti ellátás. A miniszter szerint ilyenről nincs szó: szavai szerint az "ellátás egyetlen egy másodpercre sem állt meg"; minden egyes beteg, aki ilyen ellátásra szorul, megfelelően ellátják. Kásler Miklós hangoztatta: a különböző szakmapolitikai programok célja, hogy javuljon a magyar emberek egészségi állapota, nőjön az egészségben eltöltött évek száma.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.