Pesti Srácok

Kiakadt a kijevi külügyminisztérium Szijjártó kárpátaljai látogatásán

Kiakadt a kijevi külügyminisztérium Szijjártó kárpátaljai látogatásán

Az ukrán külügyminisztérium az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban - tudatta a tárca kedden a honlapján közzétett közleményében.

A minisztérium a közleményében kitért arra, hogy előzetes ajánlását figyelmen kívül hagyva Szijjártó Péter kedden látogatást tett a Kárpátalja megyei Beregszászon, ahol számos nyilvános rendezvényen vett részt. A tárca tájékoztatása alapján a kijevi magyar nagykövetségtől kapott hivatalos diplomáciai jegyzék szerint a magyar külügyminisztert Brenzovics László ukrán parlamenti képviselő hívta meg, aki jelöltként indul a vasárnap Ukrajnában sorra kerülő előrehozott parlamenti választáson. A tárca rámutatott arra, hogy az ukrajnai parlamenti választásokról szóló törvény 74. cikke ugyanakkor kimondja, hogy tilos a választási kampányban részt vennie külföldieknek és hontalan személyeknek, beleértve olyan nyilvános rendezvényeket, amelyek célja valamely párt vagy a választásokon induló jelölt támogatása. A diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi egyezmény 41. cikke pedig előírja, hogy a diplomáciai kiváltságokat és mentességeket élvezők kötelesek tiszteletben tartani a fogadó állam törvényeit és szabályait, és nem avatkozhatnak be annak belügyeibe - fűzte hozzá az ukrán minisztérium.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.