Pesti Srácok

KSH: Májusban ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

KSH: Májusban ismét kétszámjegyű volt a keresetek emelkedése

Májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál: az áprilisi 9,0 százalék után ismét kétszámjegyű volt a növekedés. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke és 9,5 százalékos a közfoglalkoztatottakat nem számítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A májusi 3,9 százalékos és az első öthavi 3,5 százalékos inflációval számolva az év ötödik hónapjában 7,0 százalékkal, január-májusban 6,9 százalékkal nőttek a reálkeresetek. A legalább öt embert teljes munkaidőben foglalkoztató vállalkozásoknál májusban 11,1 százalékos volt a keresetek éves emelkedése a közfoglalkoztatottak nélkül. A költségvetési szerveknél 10,7 százalékos, a közfoglalkoztatottakat nem számolva 8,1 százalékos volt a béremelkedés. Májusban a bruttó átlagkereset 374 ezer 700 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül, a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 242 ezer 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 249 ezer 800 forint volt.

Forrás: MTI; Fotó: Shutterstock/Dmitry Kalinovsky

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.