Pesti Srácok

Minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a diákhitelek

Minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a diákhitelek

Tavaly a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et 6 százalékkal, míg a felsőoktatási képzési díjakra igénybe vehető Diákhitel 2-t 34 százalékkal több diák vette igénybe az egy évvel korábbinál - mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a havi maximum 70 ezer forintos keretig igényelhető, lakhatásra is felhasználható, szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata jelenleg történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll, míg a kizárólag a felsőoktatási képzési díjakra igényelhető Diákhitel 2 továbbra is kamatmentesen vehető igénybe a kormány célzott kamattámogatásának köszönhetően. Utóbbi az önköltséges hallgatókat érinti, és ezt 34 százalékkal többen vették igénybe az egy évvel korábbi adatokat nézve. Ismertette: a piacon egyedülálló módon a diákhitelek felvételéhez továbbra is elegendő az érvényes felsőoktatási jogviszony; sem hitelbírálatra, sem fedezetre nincs szükség, és a hallgatói hitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a kormány családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően már több, mint 2000 édesanya diákhitelének törlesztését engedte el 50 vagy 100 százalékos arányban a központ több, mint kétmilliárd forint értékben. A kormány döntése szerint bevezetik október 1-től a nyelvtanulási hitelt, amely 500 ezer forintig vehető igénybe. Induló kamata megegyezik a Diákhitel 1-ével, de akkor éri meg igazán, ha a tanulás végén a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, hiszen a nyelvvizsga megszerzése után 0 százalékossá válik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus 1-jét követően, az Ügyfélkapun keresztül, személyes megjelenés nélkül is igényelhetők a hallgatói hitelek, illetve a termékekre vonatkozó minden információ megtalálható a központ honlapján.

Forrás: MTI; Fotó: diakhitel.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.