Pesti Srácok

Polt Péter szerint feleslegesen fordult az Európai Unió Bíróságához a Pesti Központi Kerületi Bíróság

Polt Péter szerint feleslegesen fordult az Európai Unió Bíróságához a Pesti Központi Kerületi Bíróság

A legfőbb ügyész jogorvoslati indítvánnyal élt a törvényesség érdekében a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzésével szemben, amely előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bíróságánál egy büntetőügyben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy svéd állampolgár ellen lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés vétsége miatt folytat büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján.

A bíróság az eljárás felfüggesztése mellett három kérdésben az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte. Az első kérdés a tolmácsolással összefüggésben a terhelttel szembeni tisztességes eljárás feltételeire, a második az Országos Bírósági Hivatal elnökének a bírósági vezetői pályázatok elbírálásával kapcsolatos gyakorlatára, a harmadik pedig a bírák javadalmazására vonatkozott. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikke szerint az unió bírósága előzetes döntés meghozatalára a szerződések értelmezése és az uniós intézmények, szervek, vagy hivatalok jogi aktusainak érvényessége és értelmezése kérdésében rendelkezik hatáskörrel.

Nincs helye előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének, ha nem a közösségi jog értelmezését, vagy annak megállapítását kérik, hogy az irányadó magyar jog nem felel meg a közösségi jog által védett alapelveknek. Nem lehet előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni akkor sem, ha a felmerült kérdés az ügy szempontjából nem releváns, a folyamatban lévő ügy kimenetelét nem érinti. A legfőbb ügyész indítványa megállapítja, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság által feltett második és harmadik kérdés nem felel meg a fenti tartalmi követelményeknek, az első kérdést illetően pedig a tolmácsolással összefüggésben nem merült fel olyan probléma, amely előzetes döntéshozatalt igényelne, ráadásul az erre vonatkozó indítványt előterjesztő ügyvéd nem volt jogosult ennek megtételére. Minderre figyelemmel a legfőbb ügyész indítványozta a Kúriának annak megállapítását, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzése törvénysértő.

Forrás: Legfőbb Ügyészség; Fotó: MTI/Mohai Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.