Pesti Srácok

Prostik és zsebesek miatt aggódnak a siófoki szórakozóhelyek

null

Az idei évi tapasztalataink a szezon kezdete óta igen aggasztóak: a területen újra megjelentek a prostituáltak – elképesztő számban –, illetve a lufiárusoknak és virágárusoknak álcázott zsebtolvajok, a hozzájuk kapcsolódó bűnözőkkel. A területen a múlt hétvégén már verekedések is voltak – írták a siófoki városvezetőnek címzett levelükben a Petőfi-sétány vállalkozói.

A Petőfi-sétány a Balaton egyik legnépszerűbb szórakozóhelye májustól szeptemberig, melynek üzemeltetője, azaz felelőse, az önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott cégen keresztül biztosítja az őrzést. A sétányon működő vállalkozások vezetői szerint az elmúlt években jól működött a terület őrzése, volt kellő számú biztonsági őr és a kamerarendszer bővítése is meghozta a gyümölcsét. A vendéglátósok azonban most úgy látják, hogy az eddig elért eredmények az utóbbi időben a visszájukra fordultak. Az idei költségvetésben ugyanis csökkentett keret jutott a terület őriztetésére, emiatt pedig kevesebb őrt tud az önkormányzat alkalmazni. Ennek eredménye pedig már most látszik: a sétányon megjelentek a prostituáltak és zsebtolvajok. A vállalkozók hozzátették: míg az elmúlt három évben 18 órától másnap reggel 6 óráig dolgoztak a biztonsági őrök a beeresztő pontokon, addig idén este 9-kor kezdődik a műszak.

– ezt is a városvezetőnek címzett levelükben írták a sétány vállalkozói. Probléma az is, hogy korábban az egyes bejáratokat a területre egy biztonsági cég felügyelte, idén azonban ez másként van. Ennek oka a közbeszerzés folyamatának lassúsága, amit a szórakozóhelyek tulajdonosai nem bírtak kivárni, így egyénileg szerződtek biztonsági cégekkel.

PestiSracok facebook image

Sokat romlott a biztonság

– magyarázta az egyik vállalkozó a sonline.hu-nak, míg egy másik üzlettulajdonos arról beszélt, hogy mostanáig nem találkozott a sétány biztonsági vezetőjével, akinek a vállalkozók szerint nincs helyismerete. A lap megkereste a biztonsági vezetőt is, az eddig tapasztaltakról azonban csak azt kapták válaszul, hogy a polgármester engedélye nélkül nem nyilatkozhat a biztonságiak főnöke. Ez azért érdekes, mert a rendezvényterületért az üzemeltető, tehát a polgármester hivatala a felelős. A rendezvényterületté nyilvánításról szóló, áprilisi képviselő-testületi előterjesztés szerint az üzemeltető tartatja be a rendezvényterület biztonsági szabályzatát is. Egyelőre nem tudni, hogy ezt a biztonsági szabályzatot egyáltalán elkészítette-e a városvezetés, mivel a lap kérdéseit figyelmen kívül hagyták.

Forrás: sonline.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.