Pesti Srácok

Titkolja Ujhelyi, hogy mivel foglalkozik a strasbourgi szakköre

Titkolja Ujhelyi, hogy mivel foglalkozik a strasbourgi szakköre

Visszafogottságra intett Magyarországgal kapcsolatban az Európai Bizottság leendő elnöke, Ursula von der Leyen. Egy interjúban a német politikus elmondta: a közép- és kelet-európai országokban sokaknak az az érzésük, hogy az unióban nem fogadják el őket teljesen. Mindez jó hír a magyar kormánykoalíciónak, a Fidesz—KDNP tizenhárom képviselője támogatta von der Leyen megválasztását. Az ellenzékből viszont a nyilatkozat miatt már kritika érte az új vezetőt.

Alig rajtolt el, máris ellentmondások feszítik a magyar ellenzéki pártok strasbourgi együttműködését. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a májusi EP-választásokat követően, Cseh Katalin momentumos képviselővel közösen hirdette meg a Mi Európánk Kerekasztal kezdeményezést. Szerdán időközben lezajlott az ellenzéki kerekasztal, a beszélgetés tartalmáról azonban kevés információ látott napvilágot – írta szombaton a Magyar Nemzet. Ujhelyi közleményében úgy fogalmazott: számos ügyben előreléptek, s a jövőben rendszeresítik a találkozókat. A részletekre azonban nem tért ki, ezért a lap munkatársai telefonon keresték meg az MSZP-s EP-képviselőt. Ujhelyi leszögezte: a nyilvánossággal egyelőre nem osztanak meg részleteket.

– válaszolta, majd hozzátette: a kerekasztallal egy szakmai fórumot hoztak létre, azt nem akarják kommunikációs célokra felhasználni. A politikus arról azonban nem osztott meg részleteket, hogy pontosan milyen szakpolitikai ügyeket tárgyaltak. Azt is megkérdezték a képviselőtől, hogy társaságuk az Európai Parlamentben többséghez jutott Európai Néppárt, a frissen megszavazott európai bizottsági elnök, Ursula von der Leyen, esetleg a Fidesz ellenzékeként határozza-e meg magát.

PestiSracok facebook image

– válaszolta Ujhelyi. Máshogyan emlékszik a történtekre a Jobbik EP-képviselője, Gyöngyösi Márton.

– mondta a képviselő. Gyöngyösi elmondta: szerinte a kerekasztal feladata, hogy egyes összmagyar kérdésekben, mint kisebbségvédelmi ügyekben, autonómiakérdésekben, közös magyar álláspontot dolgozzanak ki. A jobbikos képviselő ezért a Fideszt is meghívná a találkozókra. Ujhelyi állításával szemben Gyöngyösi azt is közölte: rendszeres találkozókról nem állapodtak meg, a jövőben eseti jelleggel fognak összeülni.

Miközben az ellenzék uniós szinten is összefogással küzd, a kormánypárt sikerrel zárja a hetet. Több német lap egyszerre publikált interjút Ursula von der Leyennel, amiből kiderül: szakít elődje, Jean-Claude Juncker erőszakos politikájával. A német politikus elmondta: a közép- és kelet-európai országokban sokaknak az az érzésük, nem fogadják el őket teljesen.

– mondta von der Leyen. A leendő elnök a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzete, illetve az olasz államháztartás ügyében is visszafogottságra intett.

– tette hozzá. Ursula von der Leyen nyilatkozata igazolja a magyar kormánykoalíció politikáját, a Fidesz–KDNP tizenhárom európai parlamenti képviselője támogatta a jelöltet, az ellenzék azonban most idegesen reagált a német politikus szavaira. Ujhelyi István közleményében úgy fogalmazott:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.