Pesti Srácok

A magyar munkavállalók 77 százaléka biztosnak látja munkahelyét

A magyar munkavállalók 77 százaléka biztosnak látja munkahelyét

A magyar munkavállalók 77 százaléka minimum öt évre biztosnak látja a pozícióját a munkahelyén; 82 százalék véli úgy, hogy a cég, amelynél dolgozik öt év múlva is működni fog a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci kutatása szerint.

Az 1200 ember megkérdezésén alapuló, reprezentatív felmérés 2019. júniusi adatai alapján képzett BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Index 70 pont lett; 2018 hasonló időszakához képest egy, az előző negyedévhez képest két ponttal nőtt. Ez a közlemény szerint kifejezetten optimista hozzáállást mutat a munkavállalók körében. A mérőszám azt fejezi ki egy 100 pontos skálán, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít számukra. A felmérésben 13 kérdésben vizsgálták, hogyan ítélik meg a munkavállalók munkahelyük biztonságát, erőfeszítéseiket munhelyük megőrzése érdekében, illetve azt, hogy milyennek látják egy új állás megtalálásának lehetőségét. A résztvevők által kitöltött kérdőív válaszait az egyes témakörökben átlagolták az eredményeket pedig pontokban határozták meg. A kutatásban 94 pontot mértek annál a kérdésnél, hogy mennyire bíznak a munkahelyük fennmaradásában. A megelőző két évben ez az érték 91, illetve 89 pont volt. Az újbóli elhelyezkedés esélyével összefüggésben most mérték az eddigi legmagasabb, 57 pontos értéket; ez a mutató tavaly 53, 2017-ben pedig 44 pontot vett fel. A közleményben Kiss Márk István, a BNP Paribas Cardif biztosító vezérigazgatója kifejtette, hogy az optimista munkavállalói hangulatot tükrözi az is, hogy egyre pozitívabban ítélik meg az emberek egy újbóli elhelyezkedés esélyét. Így a munkavállalók egyre nagyobb bátorsággal mernek felmondani akkor is, ha nem tudják pontosan, hol helyezkednek el azután.

Forrás: MTI; Fotó: infodombovar.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.