Pesti Srácok

A német újraegyesítéshez nyújtott magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki Sopronban Merkel

A német újraegyesítéshez nyújtott magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki Sopronban Merkel

Angela Merkel a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával – mondta a német kancellár szóvivője pénteken Berlinben.

Steffen Seibert tájékoztatóján ismertette, hogy a magyarországi határnyitás 30. évfordulójára rendezett hétfői ünnepségen a német kormányfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ökumenikus istentiszteleten vesz részt és beszédet mond a soproni evangélikus templomban, majd egy ebéd keretében kétoldalú megbeszélést folytatnak. A megbeszélés középpontjában a kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa-politikai és külpolitikai témák állnak. A tervek szerint a találkozó után közösen sajtótájékoztatót tartanak. A német kormányszóvivő kérdésre válaszolva kiemelte:

Aláhúzta: soha nem szabad elfelejteni Magyarország szerepét abban, hogy Németország egysége helyreállt békében, szabadságban. Mint mondta, a jelenkorban is fontos megemlékezni mindarról, amit más országok tettek azért a történelmi szerencséért, hogy újraegyesülve élhetünk.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Steffen Seibert.

Sopronban a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját ünneplik meg hétfőn. A Fertő-tó melletti Sopronpusztán, a magyar-osztrák határ közvetlen szomszédságában 1989. augusztus 19-én tartott rendezvény alkalmából ideiglenesen megnyitották a határt, így több száz Magyarországra menekült keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.