Pesti Srácok

Fidesz: Gyurcsányék miért alkalmaznak egy korrupt bürokratát Brüsszelben?

null

A Fidesz választ vár arra, hogy Gyurcsányék miért alkalmaznak egy korrupt bürokratát Brüsszelben. Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hétvégén a sajtóból értesültek arról, hogy Gyurcsányné európai parlamenti asszisztense egy korrupt portugál bürokrata.

Böröcz László hozzátette: az ellenzék élén álló Gyurcsányék a lebukás után magyarázkodni kezdtek, azonban a szocialista tanácsadó szerződését a mai napig nem mondták fel, mondván, hogy az hamarosan lejár. A Fidesz-KDNP ezt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja. A Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta: Gyurcsányné korrupt munkatársa – akinek ügyében a portugál hatóságok nyomoznak – a gyanú szerint a Brüsszelbe látogató uniós állampolgároktól lopott el több millió forintnak megfelelő összeget úgy, hogy a pénzügyi költségek elszámolásakor egyebek mellett hivatalos iratokat manipulált és aláírásokat hamisított.

– tette hozzá a Fidesz politikusa. Böröcz László azt mondta: a szocialista frakció ezek után kénytelen volt felfüggeszteni a tanácsadót a pénzügyi tevékenységek végzésétől, de továbbra is alkalmazták, és brüsszeli üléseken is részt vett. Böröcz felhívta a figyelmet arra, hogy a tanácsadó szerződése most nyáron járt volna le, de Gyurcsányné rejtélyes okokból mégis felvette a saját stábjába, bizalmi pozíciót és jól fizető állást ajánlva neki, a hírek szerint pont ugyanis ez a néhány hónap munkaviszony hiányzott neki az uniós nyugdíjhoz. A Fidesz politikusa kijelentette: a Fidesz egyértelmű választ vár arra, hogy miért alkalmaznak egy korrupt bürokratát Brüsszelben, miért nem mondanak fel neki azonnal, és valóban azért foglalkoztatják-e, hogy meglegyen az uniós nyugdíjhoz szükséges tízéves szolgálati ideje.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője. Azt eddig is tudták – folytatta –, hogy a bevándorláspárti ellenzék pénzért és hatalomért bármire képes, például egy köztörvényes bűnöző kimentésére Magyarországon, de úgy látszik, ezt folytatják Brüsszelben is.

Forrás: MTI; Fotó: PS