Pesti Srácok

MOK: 900 ezres kezdő bért akarnak az orvosok

MOK: 900 ezres kezdő bért akarnak az orvosok

Egységesen kötelező, bruttó 900 ezer forintos kezdő szakorvosi minimálbért akar a Magyar Orvosi Kamara minden költségvetési intézményben dolgozó orvosnak, dolgozzon akár egy fővárosi baleseti sebészeten vagy egy vidéki iskolában iskolaorvosként – mondta el Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján. Az elnök azt is elmondta: "Ígéretek nyomában" címmel rendkívüli orvosnagygyűlést tart szeptember 21-én a Kamara.

Éger István elmondta: a nagygyűlés célja a "félbeszakadt tárgyalások folytatása" a kormánnyal, és gyors, eredményes lezárása.

– közölte.

PestiSracok facebook image

– mondta. Ezzel párhuzamosan azt követelik, hogy a kormány a béremelés bevezetésével tegyen határozott lépéseket a paraszolvencia megszüntetéséért; ebben a MOK is hajlandó közreműködni.

– mondta Éger István. Az elnök hozzátette: üdvözölték, hogy a szakdolgozói béremelés megindult, de ezt a fejlesztést a jövőben is folytatni kell, ezért szeptember 21-én Budapesten rendkívüli orvosnagygyűlést tartanak, amire az EMMI, a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnökség vezetőit is meghívják.

Forrás: Népszava; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.