Pesti Srácok

Nem evakuálják az oroszok a fegyverbaleset miatt Nyonoksza települést

null

Az orosz hatóságok lefújták az Oroszország északi részén lévő Nyonoksza település szerda reggelre tervezett evakuálását – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség magyar idő szerint kedden késő este – írja az Index. A lap emlékeztet: az orosz hírügynökség még arról számolt be, hogy a nukleáris fegyverbaleset közelében található települést evakuálják.

Oroszország elismerte: a legelső hírekkel ellentétben nem 2, hanem 5 halottja van annak a balesetnek, amely során felrobbant egy rakéta sugárhajtóműve tesztelés közben. A hivatalos tájékoztatás szerint a balesetben a Roszatom munkatársai vesztették életüket. A rakétarobbanásról úgy nyilatkozott a Kreml szóvivője, hogy nem volt hajlandó megerősíteni a találgatást, mely szerint a legalább öt ember életét követelő baleset a Burevesztnyiknek – vagy Skyfallnak – nevezett atommeghajtású cirkálórakétával történt volna.

– közölte a szóvivő. Úgy volt eddig, hogy Nyonoksza település lakóit szerda reggel költöztetik ki az otthonaikból, mert állítólag a robbanás után sugárzó törmelék szóródhatott szét az evakuált település közelében. Arról is pletykálnak, hogy az orosz hadsereg egy nukleáris hajtóművel rendelkező, Skyfall néven is ismert rakétával kísérletezett, amelyet Vlagyimir Putyin először 2018-ban mutatott be.

PestiSracok facebook image
Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/Dmitrij Loveckij
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.