Pesti Srácok

Novák Katalin: Népszerű a családvédelmi akcióterv

Novák Katalin: Népszerű a családvédelmi akcióterv

A kormány várakozásainak megfelel a július elsejével elindult családvédelmi akcióterv fogadtatása; a babaváró támogatást több, mint négyezerhatszáz házaspár igényelte, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására több, mint nyolcezer kérelem érkezett, és a jelzáloghitel-elengedés is jól teljesít – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjújában. Novák Katalin az őszi önkormányzati választásokról elmondta, hogy az ellenzék alkalmatlanságának és szerencsétlenkedésének a falvakban és a városokban élők lehetnek a vesztesei.

Novák Katalin úgy fogalmazott: arra számítottak, hogy népszerű lesz az akcióterv, hiszen olyan támogatási formák vannak benne, amelyek korábban nem fordultak elő.

– tette hozzá az államtitkár. A bölcsődei fejlesztésekről szólva Novák Katalin elmondta: a kormány igyekszik a piaci szereplők számára minél vonzóbbá tenni, hogy családi, vagy munkahelyi bölcsődét hozzanak létre; ezek finanszírozása a kétszeresére emelkedik.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a politikus. Novák Katalin kiemelte azt is, hogy a családtámogatásokat 2010 óta folyamatosan bővítik.

– jelentette ki az államtitkár. Kitért arra is, hogy egyetlen ellenzéki frakció sem szavazta meg a jövő évi költségvetés, azaz a családtámogatásokhoz szükséges forrásokat.

– hangsúlyozta a politikus. Novák Katalin, aki a Fidesz alelnöke is, az önkormányzati választások kapcsán arról beszélt, hogy az ellenzék csak saját magával, a hatalmi osztozkodással foglalkozik.

– húzta alá Novák Katalin. Az Európai Bizottság új elnökéről, Ursula von der Leyenről szólva elmondta: a jelek szerint ő Junckerrel ellentétben nem politikai bizottságban gondolkodik, és reálisan látja, hogy a tagállamok szempontjait, érdekeit kell összehangolnia.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?