Pesti Srácok

Szijjártó: Ismét Magyarország adja 2022-től a balti légtérvédelmi misszió egyik erejét

null

Ismét Magyarország adja 2022-től a balti légtérvédelmi misszió egyik erejét – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek kedden a litvániai Siauliai légibázisról telefonon.

A külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból tartózkodott a támaszponton, hogy idén májustól augusztus végéig Magyarország látja el a balti légtér védelmét. A küldetésben 92 magyar katona, köztük 7 pilóta és négy JAS 39 Gripen gép teljesít szolgálatot.

A három balti országnak – Észtországnak, Lettországnak és Litvániának – nincs önálló légiereje, ezért légterületüket rendszeresen a NATO-tagországok légiereje védi.

Szijjártó Péter elmondta:

PestiSracok facebook image

Litvániában Linas Linkevicius külügyminiszter és Vytautas Umbrasas helyettes védelmi miniszter személyesen mondott köszönetet a magyar katonáknak a védelmi misszió teljesítéséért. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy jelenleg mintegy ezer magyar katona teljesít szolgálatot az ország határain túl, különböző nemzetközi missziókban, a NATO, az Európai Unió vagy az ENSZ kötelékében. Ezt a létszámot az elkövetkező hónapokban Koszovóban 130, Afganisztánban 70 fővel növelik meg a NATO-erőkben, emellett az ENSZ libanoni missziójába 60 magyar katonát küldenek. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország – megbízható szövetségesként – már az idén teljesítette azt a NATO-elvárást, hogy a honvédelmi költségvetés 20 százalékát fejlesztésekre fordítsa, és a 2024-es határidő előtt el fogja érni azt is, hogy a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra költse.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a litvániai bázison szolgálatot teljesítő 92 katona kiválóan tette dolgát az elmúlt négy hónapban. A hét pilóta összesen 43 éles riasztásban vett részt, mindegyik esetben sikeresen megvédték a balti országok légterét, szuverenitását, és hozzájárultak ahhoz, hogy a NATO továbbra is a legsikeresebb és a legerősebb szövetség legyen a világban. A magyar pilóták 456 órát töltöttek a levegőben négy hónap alatt. A miniszter bejelentette: döntés született arról, hogy 2022-ben a magyar katonák és a Gripenek visszatérnek Litvániába, és abban az évben – szeptembertől négy hónapig – újra Magyarország adja a balti légtérvédelmi misszió egyik erejét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.