Pesti Srácok

Tíz hallgató kapta meg a Diákhitel-ösztöndíjat

Tíz hallgató kapta meg a Diákhitel-ösztöndíjat

Az elmúlt tizennyolc évben mintegy négyszázezer hallgató részére folyósított diákhitelt több, mint 400 mil­liárd forint értékben a Diákhitel Központ Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója a központ idei ösztöndíjpályázatának tegnapi díjátadóján.

Magyar Péter elmondta: idén tíz diákot – kémikus-, szobrász-, szociológus-, geográfus-, nyelvész-orientalista, gépészmérnök- és orvostanhallgatót – tartott érdemesnek a Diákhitel Központ ösztöndíjára a szakmai zsűri. Hangsúlyozta: a céljuk az, hogy ne legyen Magyarországon és a Kárpát-medencében olyan magyar diák, aki az anyagi körülményei miatt nem vehet részt a felsőoktatásban. Tevékenységük hatékonyságát bizonyítja, hogy felmérésük szerint az ügyfeleik 52 százaléka azt mondta: a hitel lehetősége nélkül nem szerzett volna diplomát – tette hozzá. A vezérigazgató elmondta: a diákhitelnek is köszönhető, hogy 2010 óta hét százalékkal nőtt Magyarországon a diplomás fiatalok száma. Kiemelte: az elmúlt kilenc évben folyamatosan csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata, amely idén júliustól 1,99 százalék. A Diálhitel2 pedig, amely a képzési díjakra fordítható, a kormány támogatási politikája nyomán kamatmentesen vehető fel – fűzte hozzá. Magyar Péter elmondta: a második gyermek megszületése esetén az állam elengedi az édesanyák diákhitelének ötven százalékát, a harmadik gyermek után pedig a teljes összegét.

Forrás: Magyar Nemzet

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."