Pesti Srácok

Vádat emeltek Zuschlagék ellen a kamupártos adatlopás miatt

null

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés bűntette miatt Zuschlag János és hét bűntársa ellen, akik 2017 ősze és 2018 januárja között egy pénzügyi tanácsadó cég adatbázisaiból jogellenesen megszerezték a cég ügyfeleinek személyes adatait, hogy tényleges kampány helyett így gyűjtsenek ajánlásokat a tavaly áprilisi parlamenti képviselőválasztásra a költségvetési támogatások megszerzése érdekében.

A negyvenkét éves Zuschlag régebbről ismerte az ügy másik vádlottját, egy huszonöt éves kiskunhalasi férfit, akivel megállapodtak abban, hogy kamupártok nevében képviselőjelölteket indítanakírta az Index. A vádlottak pártonként huszonhét egyéni választókerületi jelölt állítása mellett összesen legalább százhetvenhatmillió forint költségvetési támogatást akartak jogellenesen megszerezni. A jelöltek indításához szükséges ötszáz darab érvényes ajánlást úgy akarták megszerezni, hogy felvették a kapcsolatot egy kiskunhalasi és egy kelebiai férfival, akik egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársai voltak. Arra kérték őket, hogy a cég ügyfélkörének személyes adatait fizetség ellenében adják át. A cég két munkatársa ennek eleget is tett: csaknem tízezer ügyfél személyes adatait adták át Zuschlagéknak. Mivel az átadott adatbázis nem tartalmazta a választási jelöléshez szükséges összes személyes adatot, a vádlottak négy call centeres nőt alkalmaztak, akik álnéven, a pénzmosási törvényre hivatkozva hívták fel az ügyfeleket, és ilyen módon csaknem négyszáz ügyféltől szerezték meg a személyi azonosítóját és anyja leánykori nevét. Az adóhatóság nyomozói tavaly január végén még azelőtt lecsaptak rájuk, hogy a személyes adatokat a választási kampányban fel tudták volna használni, így a költségvetésnek nem tudtak kárt okozni. Az ügyben Zuschlag Jánost tavaly februárban előzetes letartóztatásba helyezték, majd május végén szabadon engedték. Vele együtt a többi hét vádlott is szabadlábon védekezhet; őket az ügyészség bűnszövetségben, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett tiltott adatszerzés bűntettével vádolja, bűnösségük kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Zuschlag Jánost, az MSZP egykori reménységét korábban korrupciós bűncselekmény miatt hat év börtönre ítélték, 2013-ban szabadult; ügyében az akkor miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet tanúként hallgatták meg. Az máig nem tisztázódott megnyugtatóan, hogy Gyurcsány mennyit tudott azokról a mutyikról, amelyeket Zuschlagék az általa korábban vezetett Sportminisztériumban követtek el. Zuschlag János a PestiSrácok.hu-nak korábban a Czeglédy-üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: ha Czeglédy nincs, Gyurcsány sem lett volna miniszterelnök.

Forrás: Index/PS; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.