adatlopás
Eddig legkevesebb kétszázmilliót loptak össze – Ukrán hátterű online csalók országos hálózatát számolta fel a rendőrség (Videó)
Múlt hét szerdán megmozdult az ukrán hátterű adatcsalók magyarországi országos hálózata. Az ország különböző pontjaiból mintegy húszan indultak a főváros egyik éttermébe, feltehetően, hogy legújabb nagyszabású lopássorozatuk részleteit megtárgyalják. A módszer már nem ismeretlen. Az összelopkodott banki adatokat összevárják, és egy napot szemelnek ki áldozataik bankszámlájának leürítésére, hogy még aznap el is tüntessék a pénzt más bankszámlákon, vagy bankautomatákon keresztül. A bűnszervezet egyet nem sejtett, mégpedig, hogy tevékenységükre már hónapokkal korábban felfigyelt a rendőrség, a nyomozásba pedig fokozatosan kapcsolódtak be a különböző vármegyék rendőr-főkapitányságai. A nyomozás már végső szakaszába került, a rendőrök fejében minden összeállt, már csak a letartóztatások voltak hátra, amikor, mint a mesében, a gyanúsítottak egy jelentős csoportja egy helyre kezdett gyülekezni. Épp csak a kezüket nem tartották előre fel, hogy azon csattanjon a bilincs. Az eset részleteiről dr. Farkas Péter rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője tartott sajtótájékoztatót.DatAdat-botrány – Márki-Zay újabb hajmeresztő teóriával állt elő a gigantikus adatlopási ügyben
Márki-Zay Péter szerint a Fidesz küldött a választások előtt SMS-t a választóknak az ellenzék nevében, és az ellenzékre akarták fogni az ügyet. Az ORFK tájékoztatása szerint a nyomozás jelenleg is tart.Nyomozás indult a DatAdat-csoporttal kapcsolatban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda személyes adattal való visszaélés miatt rendelt el nyomozást a DatAdat-csoport közreműködésével végrehajtott tömeges adatlopás miatt – írja pénteki számában a Magyar Nemzet.Az adatvédelmi biztos is kapott sms-t a DatAdat-csoporttól
Hónapokig tarthat még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálata a kampányfinisben, illegálisan beszerzett adatbázisból végrehajtott, milliós nagyságrendben kiküldött sms-ek és tömegesen indított telefonhívások ügyében. A Magyarországon példa nélküli adatlopás szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdathoz vezetnek. A történtek miatt több büntetőfeljelentés is született; a Márki-Zay Péter választási kampányát bonyolító cégcsoporttal összefüggésben a szakértők a Cambridge Analytica körüli botrányt emlegetik.A Riporter: nyomozás indulhat Bajnaiék és a Datadat illegális adatlopásai miatt – Szarvas Szilveszter riportja
Nyomozás indulhat a Bajnai-lista és a Datadat illegális adatlopásai miatt – tudta meg a Riporter. A PestiSrácok.hu és a Pesti TV a rendőrséget is megkereste a nagy ellenzéki adatlopás ügyben, miután a Bajnai Gordonhoz, Ficsor Ádámhoz köthető Datadat a választási kampányban egymillió magyar választó személyes adatait lophatta el, hogy aztán a baloldal érdekében furcsa magyarsággal megfogalmazott SMS-eket küldjenek ki arra kérve a magyarokat, hogy szavazzanak Márki-Zay Péterre és az ellenzékre.Egymilliónál is több telefonszámot adhatott át illegálisan a baloldalnak a Bajnai-hálózat
Az sms-es akció után hatalmas telefonos akciót hajtott végre a Márki-Zay Péter kampányát bonyolító DatAdat-csoport. A Bajnai Gordon volt szocialista kormányfőhöz köthető vállalkozások illegálisan beszerzett adatok felhasználásával, egymillió választót hívtak fel. A rendszerváltás óta példa nélküli adatlopást és a közösségi médiumokon keresztül történő befolyásolást már most a Cambridge Analytica-botrányhoz hasonlítják.Vádat emeltek Zuschlagék ellen a kamupártos adatlopás miatt
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés bűntette miatt Zuschlag János és hét bűntársa ellen, akik 2017 ősze és 2018 januárja között egy pénzügyi tanácsadó cég adatbázisaiból jogellenesen megszerezték a cég ügyfeleinek személyes adatait, hogy tényleges kampány helyett így gyűjtsenek ajánlásokat a tavaly áprilisi parlamenti képviselőválasztásra a költségvetési támogatások megszerzése érdekében.29 millió Facebook-felhasználó adatait nyúlták le hackerek a szeptemberi támadással
Közölte a saját vizsgálati eredményeit a Facebook a szeptemberi, felhasználók tízmillióit érintő támadással kapcsolatban. Az egyelőre ismeretlen támadók 29 millió felhasználó adataihoz fértek hozzá, az első hírekben írt 50 millió helyett.Zuckerbergéknek gőzük sincs, ki lophatta el csaknem százmillió ember adatait
Kedden délután fedezték fel a Facebook fejlesztői azt a rendszerhibát, amely a vállalat közlése szerint csaknem ötvenmillió felhasználót érinthet rosszul. Akit arra kért pénteken a Facebook, hogy jelentkezzen be újra a rendszerbe, annak fiókja jó eséllyel érintett a támadásban.Ajánljuk még