Pesti Srácok

Prostitúcióval foglalkozó családot fogtak el Békés megyében

Prostitúcióval foglalkozó családot fogtak el Békés megyében

Szexuális szolgáltatást nyújtó nők közvetítésével foglalkozó családot fogtak el a Békés megyei rendőrök – közölte a rendőrség szerdán honlapján.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a család négy tagját és egy öcsödi nőt vett őrizetbe a Gyulai Rendőrkapitányság. A lőkösházi nő és férje, illetve két fiuk a gyanú szerint abból éltek, hogy szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek közvetítettek partnereket. A nőt és férjét a Somogy megyei Kaposváron, két fiukat Lőkösházán fogták el kedden. A nyomozás eddigi adatai szerint a család nő tagja egy szexpartnereket közvetítő internetes oldalon adott fel fényképes hirdetést, majd fogadta a hívásokat, megszervezte a találkozókat. A szexuális szolgáltatásért kapott pénz egy részét a szolgáltatást nyújtó nőknek oda kellett adniuk a lőkösházi családnak. A jelenlegi információk alapján volt olyan nő, akit a szabadságában korlátoztak, fenyegették, bántalmazták azért, hogy a prostitúcióra rákényszerítsék, illetve – hogy a követeléseiknek nyomatékot adjanak – bevétele egy részét megszerezzék. A gyanú szerint a családnak egy öcsödi nő is segített abban, hogy találjanak olyan nőket, akiket kizsákmányolhatnak. A Gyulai Rendőrkapitányság a lőkösházi nő, a férje és fiaik ellen emberkereskedelem bűntett, az öcsödi nő ellen pedig kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak hány nőt és milyen módszerekkel vettek rá arra, hogy szexuális szolgáltatást nyújtsanak, majd a bevételüket, vagy annak egy részét odaadják nekik – olvasható a rendőrségi közleményben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.