Pesti Srácok

Cáfolta az Emmi a Népszava újabb, a traumatológiai ellátásról szóló rémhírének állításait

null

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagyra becsüli a traumatológusok munkáját, amit a mindennapokban a betegek érdekében tesznek. Elismerésre méltó az a hozzáállás is, amit a Magyar Traumatológus Társaság Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság az EMMI-vel való folyamatos és eredményesen lezárult egyeztetéseken tanúsított. Ugyanakkor szeretnénk emlékeztetni mindenkit arra, hogy 2007-ben pont a második Gyurcsány-kormány szüntette meg az országos traumatológia csúcsközpontját, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet, melynek feladatkörét finanszírozás nélkül olvasztották be a Péterfy Sándor utcai Kórházba – írta pénteki közleményében a társaság a Népszava megjelent hangulatkeltő írására reagálva.

– reagáltak a lap cikkére az érintettek, akik határozottan elhatárolódtak a Népszava állításaitól, és visszautasították azt az állítást, amely szerint a traumatológusok és a minisztérium egyeztetésein semmi nem történt. Az MTT Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság több hónapos közös munkával egyeztetett az EMMI-vel, és kidolgozták az ellátás finanszírozásának módosítását, ezek megvalósítására a traumatológusok a tárcától határozott ígéretet kaptak.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben. A Népszava pénteken megjelent írásában riogatott azzal, hogy rendkívüli felmondását helyezte kilátásba október elsejére hatvannyolc baleseti sebész, ha a kormányzat nem teljesíti korábbi ígéreteit; az akcióval ötvennégy traumatológián az önkéntes túlmunka-vállalásaikat mondhatják vissza a traumatológusok. A lap cikke nem említi azoknak az egyeztetéseknek az eredményeit, amelyekre az Emmi hivatkozott.

Forrás: Emmi/MTT/Népszava/PS; Fotó: Magyar Traumatológus Társaság

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.