Pesti Srácok

Döcögősen halad az ellenzéki aláírások összegyűjtése – Sem Botka, sem Márki-Zay nem hivatalos jelölt még

null

Miközben a kormánypártok a Választás.hu tegnap délutáni adatai szerint mind a huszonhárom megyei jogú városban leadták a polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjeik indulásához szükséges aláírásokat, és az aspiránsokat szinte kivétel nélkül nyilvántartásba is vették, az ellenzék egyelőre sok helyen komoly lemaradásban van. Nem tekinthető még hivatalos polgármester-jelöltnek a magát esélyesnek tartó szegedi Botka László és a hódmezővásárhelyi Márki-Zay Péter sem – írta a Magyar Nemzet.

Tíz nappal azután, hogy megkezdődött az önkormányzati választási kampány, a Fidesz–KDNP mindegyik megyei jogú városban leadta a polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjei indulásához szükséges aláírásokat. A jelölteket többnyire nyilvántartásba is vették, sok helyen jogerősen. A jelenlegi állás szerint több településen a kormánypárti aspiránsoknak egy ellenzéki polgármester- és körzetenként egy önkormányzati képviselőjelölttel kell felvenniük a versenyt, így Egerben is, ahol Habis László (Fidesz–KDNP) és az Egységben a Városért Egyesület színeiben induló Mirkóczki Ádám mérkőzik meg a polgármesteri székért. Hasonló a helyzet Miskolcon is, ahol a kormánypártok jelöltje Alakszai Zoltán, míg az ellenzéki összefogás Veres Pált indítja, és a két formáció mindegyik körzetben leadta az induláshoz szükséges aláírásokat. Szolnokon az jelenti a különbséget, hogy Szalay Ferenc (Fidesz–KDNP) és az ellenzéki pártok színeiben induló Radócz Zoltán mellett ringbe szállt Kalmár Dávid (Munkáspárt) is. Utóbbi jelölőszervezete két egyéni körzetben is leadta az induláshoz szükséges aláírásokat. Kecskeméten a kormánypártok színeiben induló Szemereyné Pataki Klau­dia és ­Lejer Zoltán (Szövetség a Hírös Városért) mérkőzhet meg a polgármesteri tisztségért, a polgári oldal indulóját már nyilvántartásba is vették. Az ellenzéki formáció hétfőn délutánig csak nyolc képviselőjelöltje nevében adta le az aláírásokat. Székesfehérváron a tegnap délutáni adatok szerint a jelenlegi fideszes első ember, Cser-Palkovics András és az ellenzéki összefogás jelöltje, Márton Roland mérkőzhet meg a polgármesteri székért.

Botka és Márki-Zay hivatalosan még nem jelöltek

Több megyei jogú városban egyelőre csak a Fidesz–KDNP jelöltjeit vették nyilvántartásba, miközben az ellenzéki aspiránsok indulását még nem jelentették be. Hódmezővásárhelyen, ahol Grezsa István függetlenként, de a kormánypártok támogatásával száll ringbe a polgármesteri székért, ott a Fidesz–KDNP-n kívül a Munkáspártnak van egyetlen képviselőjelöltje. Márki-Zay Péter jelenlegi városvezető egyelőre hivatalosan nem jelölt. Nagykanizsán – nem jogerősen – csak a kormánypárti Balogh László polgármester-jelölt indulását vették nyilvántartásba, emellett a Fidesz–KDNP minden körzetben indított képviselőjelölteket, míg a Nagykanizsáért Egyesület négyben. Nyíregyházán a polgári oldal színeiben induló Kovács Ferenc méretheti meg magát a polgármester-választáson, mellette a kormánypártok minden körzetben leadták az aláírásokat. Meglepő, de Szegeden is csak a kormánypártokkal szövetségben induló Nemesi Pált vették tegnap délutánig nyilvántartásba polgármester-jelöltként, az MSZP-s regnáló városvezetőt, Botka Lászlót még nem. A Fidesz-KDNP-n kívül csak az FVSZ–Magyar Egyesület jelentett be indulókat, utóbbi öt körzetben.

PestiSracok facebook image

Ellenzéki kihívók kerestetnek a Dunántúlon

Szekszárdon a polgári oldal színeiben induló Ács Rezső jelöltsége jogerős, de itt a Mi Hazánk öt körzetben leadta a képviselőjelöltjei indulásához szükséges aláírásokat. Sopronban Farkas Cipriánnak, Tatabányán Schmidt Csabának, Veszprémben Porga Gyulának, míg Zalaegerszegen ­Balaicz Zoltánnak nincs egyelőre nyilvántartásba vett kihívója. Békéscsabán speciális a helyzet, hiszen ott a Fidesz–KDNP az eddigi polgármestert, Szarvas Pétert (Hajrá Békéscsaba) támogatja, akinek az indulását nyilvántartásba is vették. A Magyar Nemzet értesülése szerint a helyben rendkívül népszerű, a sikereket a Fidesz–KDNP-frakció támogatásával elérő politikus saját csapatot indít, de eddig csupán két független és két ellenzéki képviselőjelölt adta le a szükséges aláírásokat. Dunaújvárosban a kormánypárti Cserna Gábor és Pintér Tamás (Rajta, Újváros! Egyesület) is hivatalosan polgármester-jelölt, de csak a Fidesz–KDNP csapatának tagjait vették eddig nyilvántartásba képviselőjelöltként. Debrecenben egyelőre Papp László (Fidesz–KDNP) és Varga Zoltán (DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás) szállhat ringbe a polgármesteri székért. A körzetek többségében a DK–MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás jelentett be indulókat. Győrben már három polgármester-jelölt van: a kormánypárti Borkai Zsolt és az ellenzéki Glázer Tímea mellett indulhat Kovács László (Civilek Győrért) is. Kaposváron Szita Károly (Fidesz–KDNP) ellen Nadrai Norbert József (Szőlősgazdák) indulhat el. Szombathelyen a két oldal jelöltjeinek versengésébe ­Koczka Tibor (független) szólhat bele, akit már nyilvántartásba is vettek. Pécsen egészen pikáns a helyzet, ahol az LMP nem az ellenzéki összefogásban indul, hanem külön. A párt polgármester- és tíz körzetben képviselőjelöltet is állított.

Szombathelyen akkora az ellenzéki egység, hogy külön jelöltet indít az MSZP és a DK

Miután hétfőn Szombathelyen nem jelent meg a polgármester-jelölti vitáról egyeztető fórumon Balázsy Péter, az ellenzéki média megfutamodásról beszélt. A Magyar Nemzet megkérdezte a jelöltet, aki elmondta: a szombathelyi ellenzék évek óta mást sem harsog, mint hogy mennyire egységes.

– fejtette ki Balázsy Péter. Szerinte jó volna, ha először saját szavazóik számára tennék egyértelművé a helyzetet, hogy ki is az ellenzéki választók egyetlen polgármester-jelöltje.

– jelentette ki a fideszes politikus. Mint mondta, azért sem tudott megjelenni a fórumon, mert hétfő délután közölték vele a pontos időpontot, órákkal az esemény előtt, ám akkorra már leszervezett programja volt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.