Pesti Srácok

Elképesztően alkalmatlannak tartja, de támogatja Karácsonyt a Jobbik

null

A Jobbik elfogadta a főpolgármesteri előválasztás eredményét, így el kell fogadnia Karácsony Gergely jelöltségét is – jelentette ki a párt országgyűlési képviselője. Magyar Zoltán arra reagált, hogy kedden a szintén jobbikos Varga-Damm Andrea még „elképesztően alkalmatlannak” nevezte az összes főpolgármesterjelöltet.

ezt nyilatkozta a Hír TV Híradójának kedden Varga-Damm Andrea, a párt országgyűlési képviselője. Korábban közleményben tudatta a Jobbik, hogy az ellenzéki előválasztás szervezésében azért vettek részt, mert fontosnak tartották, hogy az egész országban egy ellenzéki jelölt álljon majd szemben a kormánypárti jelöltekkel októberben. Kijelentették, hogy a Jobbik nem vesz részt a Karácsonyt népszerűsítő kampányban, az előválasztás eredményét azonban elfogadják. Ennek ellenére a Jobbik országgyűlési képviselője kemény kritikát fogalmazott meg a főpolgármester-jelöltekről, köztük Karácsony Gergelyről is. Varga-Damm Andrea szerint a Budapest első emberének pozíciójáért ringbe szállók elképesztően alkalmatlanok. Egy nappal később a Jobbik másik országgyűlési képviselője, Magyar Zoltán azonban már azt mondta: szorítanak Karácsonynak.

– közölte a politikus.

Azonban nemcsak Varga-Damm Andrea szerint alkalmatlan a posztra Karácsony Gergely. Riválisa, Berki Krisztián véleményét közösségi oldalán egy életveszélyesnek látszó zuglói társasház bemutatásával szemléltette.

Karácsony Gergely közben a stadionépítések megállításával kampányol. Közösségi oldalán online aláírásgyűjtésre buzdított. Bejegyzésében azt írja: "STOP! Budapesten nem kell több stadion! Az árát költsük inkább az egészségügyre!" Az illusztrációként feltüntetett fotón viszont a Fejér megyei Pancho Aréna látható, amely Felcsúton van. A baloldal főpolgármester-jelöltje nem először tévedett a földrajzot illetően. Korábban azt állította, hogy Csepel Észak-Pesten van, de meggyűlt már a baja a Nemzeti Múzeummal is, amelyről azt hitte, a Városligetben található.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.