Pesti Srácok

Handó: A vörösterror áldozatainak állít emléket új kötetével a Szolnoki Törvényszék

null

A vörösterror áldozatainak állít emléket új kötetével – a száz évvel ezelőtti tragikus események kerek évfordulóján – a Szolnoki Törvényszék – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke pénteken, Szolnokon.

Handó Tünde A Szolnoki Törvényszék története 1919 című könyv bemutatóján elmondta, hogy a kötet a Tanácsköztársaság idején létrejött forradalmi törvényszékek szomorú történetével foglalkozik, hiszen azok megjelenése egyet jelentett a rendes bíráskodás felszámolásával.

– emlékeztetett.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Szólt arról, hogy a könyv megjelenését az OBH a Ráth György Bírósági történelem és hagyományápolás elnevezésű pályázatával támogatta.

Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy a könyvben a Tanácsköztársaság 133 napos ámokfutását vették "górcső alá". Mint mondta: ebben az időszakban jogképzetlen, laikus emberekből álló forradalmi törvényszékek ítélkeztek, így volt ez Szolnokon is. A kötet e korszak bírósági emlékeit gyűjti csokorba – közölte.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még