Pesti Srácok

Hazahozták a BRFK Olaszországban bujkáló volt főnyomozóját

Hazahozták a BRFK Olaszországban bujkáló volt főnyomozóját

A PestiSrácok.hu információi szerint szeptember 11-én Magyarországra hozták, azóta pedig a Nagy Ignác utcai börtön vendégszeretetét élvezi Porkoláb Zsolt, a BRFK egykori, zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt jogerősen elítélt főnyomozója, aki egészen Olaszországig menekült a rá kiszabott börtönbüntetés elől.

Porkoláb Zsoltot bűntársával, a szintén hírhedt és jól ismert ex-zsaruval, Labanc Ferenccel együtt többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt ítélt három év letöltendő börtönbüntetésre január végén a Fővárosi Ítélőtábla. Ahogy azt elsőként közöltük: Porkolábnak nyár elején kellett volna bevonulnia, ám ezt mégsem tette meg, ezért július 16-án a Fővárosi Törvényszék bv. csoportja elfogatóparancsot adott ki ellene. Azt a Magyar Nemzet írta meg, hogy a szökésben lévő ex-zsarut végül Észak-Olaszországban fogták el az olasz csendőrök, miután augusztus 29-én kiadták ellene az európai elfogatóparancsot is, majd a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) bemérte, hogy Olaszországban bujkál a volt rendőr. Az olasz csendőrség a jó és gyors nemzetközi együttműködésnek köszönhetően szeptember 1-jén Velence megyében, Noventa di Piave városának közelében le is csapott a szökött elítéltre. Portálunk információi szerint Porkolábot már szeptember 11-én átadták Magyarországnak, azóta pedig a Nagy Ignác utcai börtönben megkezdte a rá kiszabott jogerős börtönbüntetés letöltését, de elképzelhető, hogy a férfit később másik börtönbe szállítják majd át.

A korábban Tasnádi Péternek dolgozó Labanc Ferencnek információink szerint szintén be kellett volna vonulnia a börtönbe, de ő egészségügyi okokra hivatkozva halasztást kért. Labancot az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás is megemlítette elhíresült videovallomásában. Boros azt vallotta, hogy Portikék a BRFK-s alezredes, Csontos Ferenc és Labanc Ferenc segítségével szerezték meg a Szent István körúti Nirvana bár 15 százalékos tulajdonrészét a törököktől. A “megbeszélés” úgy zajlott, hogy Portik, Tanyi, Baranyi, valamint Csontos és Labanc leült tárgyalni a tulajdonrészt birtokoló és a bár védelmét ellátó törökökkel, s a rendőrök és az erőszakos bűnözők nyomásának engedve potom 1,5 millió forintért átengedték nekik a tulajdonrészt. Boros szerint egyértelmű volt a két rendőr nyomást gyakorló szerepe és hatása a törökökre.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.