Pesti Srácok

Ismét megbuktatnák Trumpot a demokraták

null

Nagyon nehezen viselik a demokraták Donald Trump elnökségét, ezért ismét megindították az amerikai elnök elmozdítására irányuló úgynevezett "impeachment" eljárást. Csakhogy az eljárás a történelem során eddig sosem járt sikerrel, ezt pedig Trump is tudja; ennek megfelelően arról beszélt, hogy ha megbukik az eljárás, az az ő elnöki pozícióját erősíti. Ezt pedig a demokraták is tudják, ezért egyre erőszakosabban támadják az elnököt.

Az ürügyet az újabb impeachment-eljárásra egy telefonhívás alapozta meg, melynek során Trump felkereste július 25-én felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Azt azonban nem osztotta meg a nyilvánossággal, hogy miről beszélt az ukrán elnökkel. Ennek hatására Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata elnöke bejelentette, hogy megindítják Donald Trump amerikai elnök ellen a leváltásához szükséges impeachment-eljárást. A demokraták szerint ugyanis Trump azt kérte Zelenszkijtől, hogy az indítson nyomozást a demokrata elnökjelöltségért induló egykori alelnök, Joe Biden fia ellen. Ekkor pedig a demokraták azonnal csalást kiáltottak, mivel szerintük Trump így akar előnyt szerezni a következő választásokra. Pedig valószínűleg lenne keresnivalójuk a hatóságoknak Hunter Biden környékén.

Nem véletlen, hogy a demokraták hevesen reagáltak a két elnök beszélgetésére, ugyanis Trump érzékeny pontra tapintott: Joe Biden fia eddig tisztázatlan módon egy finoman szólva sem tiszta múltú cég igazgatói székében találta magát, ahová gyaníthatóan nem az energetikai szektorban szerzett múlhatatlan érdemeinek köszönhetően került, sokkal inkább apján keresztül élő washingtoni összeköttetései miatt. A cég egyébként többek közt egy olajkikötőt üzemeltet, melynek működése a normálisnál gyakrabban függött nagypolitikai machinációktól. Bár Bidenéket sosem vádolták meg semmivel, a cég "érdekes" múltja és Hunter politikai kapcsolatai gyanús képet rajzolnak. Ennek megfelelően Trump arról beszél, hogy ő semmilyen törvénytelen dolgot nem tett, "nagyon korrekt és kedves" beszélgetést folytatott Zelenszkijjel, a demokraták pedig csak Joe Biden családjának üzelmeiről szeretnék elterelni a figyelmet.

Ez a "korrekt és kedves" beszélgetés pedig most okozója lehet az impeachment-eljárásnak. A demokraták szerint ugyanis Trump a személyes érdekei miatt tett külpolitikai lépéseket. Joe Biden maga az ügyben azt nyilatkozta:

PestiSracok facebook image

Állandó vádaskodás

A most meginduló eljárás finoman szólva sem az első próbálkozása a demokratáknak, hogy eltávolítsák Trumpot a hivatalból. Mintegy 10 alkalommal merült fel az elmúlt években egy vádemelési eljárás megindítása, melyet aztán a józanabb belátású demokraták leszavaztak, így végül csak egyszer, 2017-ben sikerült "élesíteni" az impeachment eljárást, de akkor is nagy többséggel belebuktak a kezdeményezők. Eközben a republikánusok azzal vágnak vissza, hogy ha bármilyen üres vádaskodás után az elnökök telefonbeszélgetéseit nyilvánosságra kellene hozni, akkor ezzel meg is szűnne az amerikai külpolitika. Magyar idő szerint szerdán hajnalban az elnök reagált arra, hogy hivatalossá vált az ellene induló eljárás.

– írta az egyik mikroblog-bejegyzésben, majd egy másikban "az elnök zaklatásáról" írt, egy harmadik bejegyzésben pedig úgy vélte, hogy "egy ilyen fontos napot, mint amilyen az ENSZ-ben volt, sok munkával és oly sok sikerrel", a demokraták szerinte "szándékosan tönkre akartak tenni a boszorkányüldözéses szemetükkel".

– tette hozzá a felháborodott Trump az egyik mikroblog-bejegyzésében, majd a várható eljárásra utalva leszögezte:

Forrás: Index/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.